Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 5-6. szám - Vértessy Zoltán: Van-e a tanítónak joga és kötelessége prédikálni?

135

mel, hogy a többi evang. családokat összegyűjtve hirdesse és prédikálja nékik a megfeszített és feltámadott Krisztust. Még a legutolsó koldusnak is meg van az a joga, hogy Isten igéjét hirdetheti és személyes bizonyságot tehet a Krisztusról.

2. Udvözitő Jézusunk eme mondása: „Elmenvén mind e széles

világra prédikáljátok az evangyéliomot minden teremtett lénynek“, — mindeneknek szól, kik az ö követői akarnak lenni.

3. Egyetemes papság elvénél fogva, mindnyájan papok, szent nép vagyunk, mindegyikünknek joga van prédikálni a Krisztust.

4. Az egyházközség különösképen a megválasztás alkalmával is ráruházza a tanítóra e tisztet.

5. A helyzet kényszerűsége, evang. egyházunk hagyományos szegénysége pap-káplán hiány egyenesen követelik, hogy a tanítónak e jogát az egyház meghagyja, nevelje és ápolja.

De szerző ellenében nem csak az igazságot mondom ki, hogy a tanítónak joga van prédikálni, hanem azt is, hogy adott körülmények között, bizonyos jel tett napokon egyenesen kötelessége at istentiszteletet prédikációval elvégezni.

Sok helyen a hiványban, avagy pályázati hirdetésben külön is jelezve van, hogy a megválasztandó tanítónak kötelessége lesz — a lelkésznek filiába távoztakor — prédikálni is. Sőt megválasztása előtt próbpredikátiófélét is tart, amiáltal ő maga is bizonyságot tesz a Krisztusról. Ilyen esetben tehát, s ott ahol a leányegyház csak tanítót képes eltartani a hivek egyenesen kötelezik a megválasztott tanítót isten igéjének hirdetésére. Az egyház érdeke, az, hogy a nyáj ne maradjon lelki táplálék nélkül.

Természetesen az egyházi beszédben nagyobb jártassággal biró lelkésznek, — ki igen is felelős gyülekezetéért — kötelessége a tanítót tanáccsal ellátni, esetleg az általa készített beszédet kijavítani, Írott vagy nyomtatott prédikációt megtanulás és elpredikálás céljából neki átadni. — S én azt hiszem, hogy ha a tanító hitbuzgó, ki nem a maga, hanem Isten dicsőségét keresi, meg is fog ennek felelni. S ha jobban prédikál, mint a lelkész, ha szebb, nagyobb erkölcsi eredményt tud elérni, annak csak örülni lehet. Ne gondolja a szerző, hogy ez a lelkész prédikátori tekintélyét aláássa, sőt inkább emeli, fenségesebbé teszi.

Az, hogy a tanító „tücsköt bogarat hord össze* ; evanglium- szerü nevelésben részesült tanítóságunkról nem akarom, nem merem feltételezni sem. Aki evang. iskolánkban mint tanító és sok helyütt mint hitoktató megállja a helyét, azt hiszem a templomban sem fog bolondot mondani.

Ami pedig szerzőnek ama kitételét illeti, hogy filiákban azért nem választanak papot, mert a tanító is prédikálhat — ez csak részben áll meg, mert bizony legtöbb esetben a gyülekezet szegénysége, paplakás stb. hiánya okozza ezt. Ha meg volna az anyagi erő, szíve-