Evangélikus Népiskola, 1906

1906 / 1. szám - Tárca

25

Távozzál tőlem sátán.

Téli holdnak ezüst fénye világítja meg Cserhalom csendes, nép- telen utcáit. A falu békés lakói már nyugalomra tértek : alig egy-két ház ablakából csillan ki a lámpa derengő fénye, hol hajadon lánykák ünnepnapi öltözékeiket gondozzák, hogy a holnapi istentiszteleten méltó ruhában jelenhessenek meg.

Hajba László, a falu egyik legdélcegebb legénye sietve méri végig az utcasort. Kemény lépései alatt csikorog a fagyos hó, a komondorok fel-felvakkantanak, amint egy-egy ház kapuja előtt lába megdobban. De ő nem ügyel az ebek ugatására, szemei odatapadnak ama ház zöldre festett kapujára, melynek két piros függönyü ablaka fényesen világit. Úgy tetszik, hogy a kapuajtó mélyedésében valami árny mozog. A legény éles szemei észrevették a hold világánál a mozdulatot, gyorsítja lépteit s egy szives jó estét kívánva áll meg az ajtó nál pörge kis kalapját megemelve.

Suttagó hang fogadja a köszöntést és egy nagy kendőbe burkolt sugár lányka lép elő a kapubálvány mögül kis kezét a legény felé nyújtva.

— Mit dolgozik édes apád, Juliskám? kérdi a legény az eléje nyújtott kezet két kérges markával gyengéden szorítva.

— Ne menjünk be, László — felel a lányka elfojtott hangon — igen nagy dologban vannak oda bent a másik kurátorral. Édes apám keményen meghagyta, hogy senki ne háborgassa őket Az egyházi építkezések számadásait állítják össze.

— Jaj! csak vége lenne már egyszer annak a sok irkafirkának, hiszen nem lehet addig egy okos szót váltani édes apáddal.

— Ne türelmetlenkedj László — szól a lányka szelíden föltekintve a legényre — lásd édes apám maga is azt szeretné, ha már megszabadulhatna ezektől a gondoktól. Azt mondja, hogy ő maga is sajnálja, de most nem szólhat bele tervezgetéseinkbe ; mert az egyházi ügyeket előbbre valóknak tartja. Akármit kérdezünk tőle akár édes anyám, akár én ; mindig csak azzal fizet ki bennünket : majd eljön

annak is az ideje.

— Eljön, eljön, hiszen én is remélem, hogy majd csak eljön. De mikor látom szegény édes anyámat, mennyit lót fut házi dolgai után, mennyire agyon fárasztja magát mire estére fordul az idő, elgondolom milyen jól esnék neki öreg napjaira egy kis nyugalom. Aztán mikor asztalhoz ülünk édes anyámmal, mindig fájó szívvel gondolok arra, hogy milyen jó volna, ha ezt az ebédet az én kedves Juliskám kezei készítették volna s ő maga is itt köztünk ülne. De mikor lesz az még ?

A lányka némán hajtja le fejét s önkénytelenül közelebb simul a legényhez.