Evangélikus Népiskola, 1906
1906 / 8-9. szám - Szabó György: Az iskolai év kezdetén
230 magukhoz e kérdést: »Van e hajlandóságom reá?« De most miután megismerkedtek a nehézségekkel, melyekkel megküzdeniök; a terhekkel, melyeket elhordozniok, a szenvedésekkel, a fáradalmakkal, a nélkülözésekkel, melyeket átélniük kell, mégis kevés, vagy talán egy sem akadna, aki sorsát átkozná azért, hogy tanítóvá lett. Mer csakugyan lehetetlen is tagadnunk, hogy ezen a pályán számunkra örömvirágok is nyílnak, bár meg kell vallanunk, sokszor tövisesek is azok, mint a rózsa is az, megvérzik szivünket, lelkünket, mire birtokukba jutunk. »A tanító munkája hasonlít a harmatéhoz, melyet gázol ember s marhasereg, de a melynek nyomán virány fakad.« így nyilatkozott a nemzet nagy fia Kossuth Lajos. »Magyarországot mégegyszer meg kell hódítani« mondotta Jókai, a nemzet koszorús költője, s e szép feladat a tanítókra vár.« Diesterweg pedig igy szól: »Ha a tanítói hivatal egész fontosságát fel akarjuk fogni, gondoljuk el, mi lenne abból, ha valamely országban egyszerre csak minden népiskolát bezárnának s az ifjúság oktatás nélkül nevelődnék fel?! Tökéletes vadság köve keznék be. A felsőbb iskolák, egyetemek a legmagasabb míveltség képviselői, a népiskolák pedig ezen míveltség alapját teszik. A népiskola a legnélkülözhetetlenebb, mivel a legfundamentálisabb tag a nyilvános nevelés organizmusában.« Ily nyilatkozatok egy dicső hazafi, egy koszorús költő, egy bölcsész paedagog ajkairól nem tölthetik-e el lelkünket önérzettel s egyszersmind édes örömmel és szent lelkesedéssel? Ily magasztos célokért küzdeni melyik ne lenne kész? Fel tehát az új munkára! Kiizdjünk és bízva bízzunk! »Előttünk a küzdés, Előttünk a pálya, Az erőtlen csügged, Az erős megállja.« Munkálkodjunk ez új iskolai évben is szent lelkesedéssel és lankadatlan szorgalommal, igy Isten megsegítő kegyelmére bizton számíthatunk, munkánk sikere, jó eredménye el nem marad. Az erkölcsi elismerést követnie kell az anyaginak. A jó munkás méltó az ő jutalmára is. Az Ígéretek és hitegetések kora lejárt. A szent lelkesedéssel és lankadatlan szorgalommal munkálkodó tanítóságnak egyszer valahára célját kell érnie anyagi téren is. Ha Isten lesz velünk, Ki lehet ellenünk?! Szabó György ev, tanító.