Evangélikus Népiskola, 1906

1906 / 6-7. szám - Nyilttér

219 A kérdés, helytelenül, homályosan és a tényleges állapotnak egy­általában meg nem felelő módon lévén feltéve, a felelő tanító úrat az ö „helyes logikája“ természetesen egészen más térre vitte, mint a milyenre különben jutnia kellett volna. De ez nem az ő hibája, mert a felelet a kérdéstől függ. A dolog lényege ez. Anyagyülekezetem: Ráckozár új lelkész­lakot építvén, a költségek fedezéséhez a filiáktói is aránylagos hozzá­járulást kért, amit az összes egyházhatósági forutnok, hová az ügy a vonakodó filiának : Bikainak felebbezése folytán került, — meg is Ítél­tek. — Hogy a filia ezen teherviselésben könnyebb szívvel megnyugod­jék, — köteleztetett a lelkész, hogy évenként nem egyszer — mint eddig, hanem négyszer szálljon ki, de minden fizetésjavitás nélkül. Védekeztem, felebbeztem de egyfelül azzal utasítottak el; mindegy akárhol prédikálok, másfelül azzal szedtek le lábamról : a lel­kész ne kérdezze, mi leszen a fizetés. Beleegyeztam és megnyugodtam e határozatban, bár jogilag most is helytelennek tartom és méltány­talannak Ítélem. A való állapot tehát ez. Az anyagyülekezet kap egy bizonyos évi járulékot, melyet a fiijától a felmerült új közös szükséglet fedezésére teljes joggal követelt, amelyet azonban illogikusan a lelkész többszöri kiszállására basirozva indokoltak meg. Miután azonban a lelkész az ő munka többletéért nem kap semmit, a tanító sem kap semmit. — Ez a helyes logika. Hogy tetszik-e, nem-e, az már egészen más kérdés. Ha N. N. az ő kérdését ezen való állapotnak megfelelően tette volna fel, úgy Sass tanító úrnak is egészen más feleletet kellett volna adnia, már a helyes logika kényszerítő nyomása miatt is. Az egyedüli helyes felelet is más lett voina, mint az a bántó rekrimináció. Tessék elhinni N. N. helyzete, ha nem is valami irigylésre méltó, nem is olyan keserves, amilyennek Ön látja, mert ha ezentúl 7 és nem 4 vasár­napon olvas föl egy-egy prédikációt, még mindig kedvezőb a hely­zete ugyanilyen, sőt még gyengéb javadalmu filiabili kartársaiénál, kik­nek folyton ezt kell tenniők. — De ne méltóztassék a lelkészekre se irigykedni, panaszkodni, mert mint látható ezek helyzete sem olyan nagyrózsás, különösen pedig ott és akkor, ahol és mikor nemcsak a gyülekezetek érdekeivel kerülnek szembe, hanem még a tanítók is olyasmit imputálnak nekik, mire még csak nem is gondolnak. — Egy­általában tesék elhinni, hogy ha a lelkészikar annyiszor élne törvény, biztositotta jogaival, sőt előírta kötelességeinek rideg betüszerinti teljesítésével, mint ahányszor egyik-másik tanító, — mert általánosítani hála Istennek még sem kell, sem lehet — vélt sérelmeikor a jogra, törvénybetüre egész idegességgel hivatkozik: akkor odajutnánk a „fiat iustitia, pereat mundus“ elvéhez, mitől óvjon a jóságos Isten. Wagner Ádám, lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom