Evangélikus Népiskola, 1906

1906 / 6-7. szám - Tárca

186

Otven esztendőnek serdülő reményét,

Száz meg száz családnak drága szemefényét Intéd e parancsra; „szeresd szüléidét,

Jó dolgod a földön s menyben úgy lehet“.

Az apák, anyák, kik boldogan látják Gyermekük szivében a hála virágját,

Meghatottan mondják, — bár nincsenek itten, —

Öreg tanítónkat áldja meg az Isten !

Ötvenszer jött el a kikelet azóta,

Hogy kezedben leng a tudomány zászlója;

De mert vallás nélkül holt minden ismeret,

Sivár a' szív, mely nem hisz, remél és szeret:

A valllás magvait buzgón hintegetted,

A kis gyermekeket az Úrhoz vezetted,

Hű tanító voltál, dicsőit félszázad,

Hála koszorút fon fejedre egyházad!

Ezt az édes hazát lángolón szeretéd,

Nem szereti jobban az anya gyermekét;

Oltár volt iskolád, hol a hon szeretet Tüze hevitette a zsenge kebleket,

Lelkes polgárokat neveltél a honnak,

Kik honéit, ha kell, vért s éltet áldoznak.

A haza Nemtője velünk ül ünnepet S a nemzet nevében hálát rebeg Neked !

Magasztos volt pályád, nem csüggesztett soha,

Hogy e világ sokszor hálátlan, mostoha,

Feledted, hogy szerény munkádnak jutalma,

Kárpótolt lelkednek békéje, nyugalma,

Vigasztalt a tudatj: hogy aki hű marad,

Ki itt nemesen vet, ott gazdagon arat;

Az ötvenesztendös utón haladj tovább, . . .

Míg megnyered majdan menyben a koronát!

Nagy Lajos.

szentantalfai ev. lelkész.