Evangélikus Népiskola, 1905

1905 / 3. szám - Sass István, Mohácsy Lajos: Felhivás a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület érdemes tanító-karához és az összes egyházmegyei tanítóegyesületekhez

Mert a javaslat III. Fejezetének a tanítói fizetésre vonatkozó 39. §-a egyszerűen nem egyéb, mint kijátszása a szegény jalnsi tanítóság érdekeinek. Avagy nem nyilvánvaló-e a csúf játék, mit e javaslat prot. egyházunk államsegélyt élvező tanítóival űz akkor, amidőn a tanítói földeknek eddig szokásos felbecsülésénél a kataszteri becsű helyett a községenként található, hasonló földek után elérhető haszonbér értékét rendeli felvétetni. Ez oly mérhetlen nagy ayiyagi kárt, veszteséget idéz elő az ösz- szes falusi, fizetés kiegészítési államsegélyt élvező tanítóinknak, hogy e javaslat törvényerőre emelése esetén — az összes ilyen tanítók el jogják veszteni az eddigi államsegélyt még akkor is, ha fizetésök netán 1000 koronára fogna is felemeltetni. Ez a kár pedig tisztán onnan ered, mert a földek kataszteri becse és haszonbér értéke között rettenetes nagy a különbség. Holdanként legalább 15—20 korona, a tanító kárára. Ezt tűrnünk — nem lehet. Érdekeink ily égbe kiáltó sérel­mét szótlanúl némán nem nézhetjük! Emeljük fel tehát szavunkat, hallassuk jogos panaszunkat 1 Adjuk értésére a magas kormánynak, hogy ez az új törvény- javaslat nem hogy javítana sanyarú helyzetünkön, de határozottan érde­keink ellen tör, szegény családunk, gyermekeink szájából kiveszi még azt a panaszos száraz barna kenyeret is, amit legalább eddig biztosnak véltünk. Tiltakozzunk ez ellen, hisz ez szent kötelességünk! Hisz a magyar kormány nem akarhatja azt, hogy a biztos pusztulást zúdítsa szegény prot. tanítóink családjaira. Nem akarhatja, hisz ez az átkozott, méhében pusztulást, nyomort rejtő szakasz nem volt bent az eredeti törvény tervezetheti, azt egy eltévelyedett elme utólagosan csúsztatta be, amely bizonyára nem tudá mit cselekszik. Ha mi némán türjük e szakasznak rendelkezéseit és nem emeljük fel kérő, óvó, tiltakozó szavunkat, — a törvény jogerőre emelkedik ez átkos szakasszal együtt. A törvény ellen pedig már semmit, de semmit sem tehetünk! A jajgatás mit sem fog érni. Fel tehát kedves Munkatársaink, dunántúli evang. Tanítóság! Gyülekezzünk, tömörüljünk, egyesüljünk ama zászló alá, amelyre a magunk és családunk szent érdeke, léte, boldogulása, nyugalma van felírva 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom