Evangélikus Népiskola, 1905

1905 / 11. szám - Benedek Vince: Kettős tanítói jubileum

333 nyitotta meg, kérve a gondviselést, hogy áldását küldje le mind az ünnepeitekre, mind az ünneplőkre. Utána dr. Fischer Sá?idor egyház- községi felügyelő vette át a szót s lendületes szavakban emlékezett meg a tanítói állás fontosságáról s a két ünnepelt tanító érdemeiről, kiemelve azoknak majd félszázadot meghaladó tanítói működésük áldá­sos voltát. A jubileum első része az iskolafentartó ev. gyülekezet üdvözlése volt. A gyülekezet egyházi elnöke hó Vitice üdvözölte a jubilánsokat az egyházközség nevében megkapó szép beszédben, ő — úgymond — mint szemlélője a jubilánsok működésének, melyet azok a tanügy, az egyház és a haza javára kifejtettek, leginkább érzi magát indíttatva az elismerés őszinte szavait hangoztatni s kívánja, hogy a gondviselés a nyugalomba vonuló munkásnak hosszú zavartalan pihenést engedjen, — a még működését folytató jubilánsnak pedig kívánja, hogy a tanügy érdekében tudását sokáig érvényesíthesse. Gróf Laszberg Rudolf főispán üdvözlése következett ezután ki elsősorban mint egyháztag emel szót igaz érzéssel s a maga részéről is szívesen csatlakozik az egyházközség nevében kifejezett üdvözlés­hez ; de más minőségben is szót kér. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister nevében és üdvözli a jubilánsokat a midőn ezt teszi, átadja a közoktatásügyi kormány elismerő leveleit az egyházközség elnökségének az ünnepeltek számára leendő kézbesítés végeit. A miniszteri elismerő levelek a közgyűlés előtt felolvastatván, Benedek Vmce conventi jegyző az illetőknek átnyújtotta azokat emlékül való megőrzés céljából. Ezután Gróf Endre a kebelbeli kartársak nevében üdvözölte a jubilánsokat. A szívből jött beszéd a szzivekhez szólt. A kartársi szeretet melegét meghatóan tolmácsoló őszinte szavak könnyeket csaltak úgy az üd­vözlő, mint az üdvözöltek szemeibe. Akik mindig a kartársi egyetértés ápolására törekedtek, kéri a jubiláns kartársakat, hogy továbbra is marad anak tanítótársaikhoz azok, kik eddig voltak: a jóbarátok s a tanítók érdekeiért síkra szálló jó kartársak. A régi tanítványok háláját Németh Elek gyülekezeti ügyész tolmácsolta találó szép szavakban, melyek az egész közgyűlés tetszését váltották ki. Az iskola jelenlegi tanítványai nevében Káldy Lajos és Berecz Mari V-ik osztályú növendékek mondottak csinos beszédet, melyben kedves hangon ecsetelték tanulótársaik őszinte érzelmeit. Az ünnepelt tanférfiak a szívélyes üdvözlést külön.külön szivük mélyéből köszönték meg, kívánva a jóságos ég bőséges áldását azokra, kik a reájuk nézve örökre emlékezetes ünnepélyt rendezték s akik őket a mai napon jókívánságaikkal felkeresték. A jubilánsokat a disz-kőzgyülés alkalmából levélben is többen üdvözölték. így többek közt igen szép levélben üdvözölte őket, mint felsőbb egyházi hatóság, a győri ev. egyh. megye esperese, Horváth Sámuel téthi lelkész. A szép levélből közöljük a következőket: „Az ünneprendezést a legnagyobb örömmel vettem tudomásul, már csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom