Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 3. szám - Tárca
90 bele a friss túrót. így lett abból házi sajt. Persze a sajt sein fogyott el a háznál. Összerakták valamely sarokba vagy zsákba, a hol aztán lassanként megérett, megrepedezett és — megkukacosodott. A kukac tehát a sajtban terem, abban nevekszik, abból él, néha meg is hizik, A mint aztán jól megerősödik, összegyülekezik a sajt repedéseibe, ott bizsereg, nyughatatlankodik, fickándozik, s addig-addig rugdalódik, ugrándozik, mig egyszer csak ott hagyja a szegény anya- sajtot; „mely téged szült s nevelt“. Vannak, akik nagyon szeretik az ilyen mozgalmas sajtot, kenyérre kenve. Mások ellenben nem tartják valami gusztusos eledelnek. — De annak a hálátlan kukacnak úgy kell — hogy fog alá kerüljön! Mai napság sok ilyen sajtkukac van — az egyházban. De az én tanítóm nem ilyen volt. Hanem az egyház tagjának és szolgájának és oszlopának tekintette magát és a szerint is viselkedett mindenben. Valóságos levita. A papnak munkatársa és helyettese az egyházban, kinek az a fő gondja, hogy tanitással és példával iskolában és azonkívül buzgó híveket neveljen egyházának. — Szinte „rémlik mintha látnám“ tisztes alakját és életét. Papnak sincs mostanában olyan becsülete és tekintélye, mint akkoriban volt az ilyen tanítónak, ö még azoknak volt a késő utódja, akik bujdosóvá lettek, gályákra mentek — hitökért. Nem is volt régente olyan „válogatás“ pap meg tanító meg világi között, mint az újabb időben. Emlitettem már, hogy Bellicz énekköltő mesterből lett pappá és esperessé. Az én öregapám egyik testvére prókátor ember volt. Csaknem erővel vitték el egyik tekintélyes gyülekezetbe papnak. Azt mondja róla a hagyomány, hogy míg a papruhája el nem készült, addig vörös nadrágban zöld dolmányban prédikált. — Egyik öreg nagybátyám pap volt, a másik professor, a harmadik pap és professor egy személyben, a negyedik falusi mester. Pedig jóformán egyenlő képzettsége volt mindannyinak. Nem volt olyan elkülönzött az egyházi foglalkozás, azért jobban egynek is érezték magukat a munkások. És a munkára volt irányozva a figyelmük — nem a jutalomra. Édes Istenem, micsoda jövedelme lehetett akkoriban egy kis falusi leánygyülekezet tanítójának! Bizony igen-igen szűkén lehetett. És mégis megélt belőle tisztességgel és megelégedéssel. Igaz, hogy akkor más világ volt. Akkorában énekelte a költő „. . . Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem, — Mindenütt boldog megelégedéssel. Nézek az égre“. A megelégedésnek ez az érzete akkor általános volt. Mert a költő az ő korának szellemét szokta énekelni. És abból a szegényes jövedelemből felnevelte a gyermekeit tisztességesen. Az egyik fia — Székely József a bécsi Josefinumnak volt kitüntetett tanulója ; de alig hogy végzett nemsokára meghalt. A másik ha jól tartom, kereskedőnek indult, hanem persze — magyar volt, röstellett egy krajcár ára pukszendlit osztogatni, — haza ment — úrnak.
