Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 3. szám - Tárca
88 Küzdve küzdél, bátor s nemes lelked fényét Az ónodi gyűlés visszaragyogá, De azután vesztéd szívednek reményét, S hited csillagát a kétség befogá. Megverte az Isten szép Magyarországot; Más sem segített rajt’, mint a hogy szokás. Fájóbb lett a sebb, mit ellen karja vágott, Gyász torává vált az örömáldomás. Kecsegtetett volna a szatmári béke, De te rá nem álltái, inkább elhagyád, Hol igaznak nem volt biztos menedéke : Órjás vagyonoddal gyönyörű huzád. Marmora habjátúl szállt azóta szellő, Galatai sírban megmozdult a csont. De a te szellemed most is félve kellő, Rája napnyugatról dörék hada ront. Uszítják a testvért, zászlónkat megtépik, Fönn kisért az »egység“ s „összeolvadás“ Ősi jog határit orv-lábakkal lépik, Szerencséje sikján ki-ki csak vadász. De soha nem hagyjuk ámítni magunkat : Kossuth apánk mellé hozzuk csontjaid. Romlott elemektől tisztítjuk fajunkat, S eladjuk a kegynek hitvány rongyait. „Istenért s hazáért“ zeng föl majd a szózat, S a jövőben biztos jutalmat nyerünk. Ezer áldást mondva emlékezünk rólad, S boldog magyar néppel Isten lesz velünk ! Tóth István. Vas-por. Szé3s:el3r JE*ál. Eötvös Károly „gróf Károlyi Gábor följegyzései“ cimü müvében ezt Írja, — szólván Kossuth Lajosról: „Irótolinak acéltollat használt.— Gyermek és tanuló korában még nem volt vastoll, réztoll, acéltoll. Sőt itthon még férfi korában is egészen 1808-ig ludtollat használt. A mai gyermek nem ismeri már ezt.
