Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 2. szám - Irodalom
62 sok képpel a tudós szerző, — oly szinesen és annyi érdekes vonással, hogy nem is történelemnek, hanem szórakoztató, kellemes olvasmánynak véljük. A „Történelmi könyvtárat a Franklin-Társulat adja ki ; egy-egy szám 80 fillér. Mayyarorszag és a Nagyvilág. Utasok lapja. Kiadja az „Idegen for. galmi és utazási vállalat részvénytársaság“ (Központi menetjegy iroda). Budapest. Előfizetési ára, egész évre 3 korona. Az ez évi januári szám szép képeket és ismertetést közöl a budavári Mátyás templomról és Halászbástyáról, a budapesti fürdőkről, a Keletről s a Központi menetjegyiroda utazási programmjáról. Értesítés. Tisztelettel értesítem a Földrajzi vezérkönyvem iránt érdek lődő kartársakat, hogy a mü második (befejező) kötete nyomás alatt van s így most már az előfizetéseket elfogadhatom. A Il-ik kötet 2 kor. 60 fillér kedvezményes árban nálam Nagyváradon postautalványon megrendelhető. Megjelenése után csakis 3 kor. 80 fii. bolti áron lesz kapható. Szintén nyomás alatt van a Térképes Földrajz IV. elemi oszt. tanulók számára, valamint az V—VI. oszt. számára való kötet is. Ezek tömegesen 20"/0 kedvezmény mellett lesznek nálam kaphatók (Bolti ára 60 fill.) Nagyvárad, Vaday József, ig. tanító. „Érdekes Könyvtár“ szépirodalmi havi foyóirat, mely már első januári füzetével is magára vonta a közfigyelmet, közölvén Mikszáth Kálmán. „A bátyus zsidó lánya“ és „Pletyka“ cimü gyönyörű elbeszéléseit, — most megjelent februári füzetében újból, nagy lépéssel haladt előre kitűzött célja felé. — Minden betűje — elsőtől az utolsóig — magyar iró munkája: száműzve vannak belőle a külföldi selejtes regény- és elbeszélés-fordítások, s a legkiválóbb magyar Írók legjobb munkáit adja a közönség kezébe, A füzet páratlanul gazdag tartalmából kiemeljük Eötvös Károly „Két bíró kútja“ cimü remek elbeszélését, mely egyike a legkiválóbb, legzamatosább, tősgyökeres magyar nyelvezettel megirt novelláknak. Magyar a levegője, magyarok az alakjai Gárdonyi Géza „Kétféle nóta“ cimü novellájának is. A nagynevű szerző ebben is csillogtatja hasonlíthatatlan magyaros irályát, páratlanul kedves humorát. Belső értékre nézve méltán sorakozik az előbbi kettőhöz Jakab Ödön „Vulkántulajdonos“ cimü elbeszélése, kedves, derűs milieujével, és elsőrendű munka Szabó Endre „Vándorló úraság* cimü életképe is; köztünk élő, s rendkívül éles megfigyelőképességgel megrajzolt alakjait a a jóizü magyaros humor derűje aranyozza be. A költészetet Dalmady Győző, a Kisfaludy-társaság kiváló tagja képviseli. Ezeken kívül nagyon érdekes az ismeretterjesztő apróságok rovata, úgyszintén az „Érdekes Könyvtár“ speciálitása, a rejtvénypályázati rovat is. Speciálitásnak nevezzük, mert csak ez a lap nyújtja olvasóinak az a kedvezményt, hogy kivétel nélkül, minden egyes rejtvénymegfejtőnek egy szépirodaim művet ad jutalomképen. A dúsgazdag tartalom és renakivüli előnyök mellett a folyóirat előfizetési ára példátlanul olcsó: negyedévre csak egy korona, mely összeg az »Érdeken Könyvtár“ kiadóhivatalába (Budapest, V. Kálmán-utca 2.) küldendő. Nagyon ajánljuk a pártolásra méltó, előkelő színvonalú, hazafias vállalatot olvasóink figyelmébe.