Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 9. szám - A népiskolai nevelés alapelvei Comenius »Nagy oktatástana« alapján
244 létben, munkában, játékban, beszédben és hallgatásban egyaránt. Itt mindig emlékeztetni kell az ifjúságot amaz aranymondásra: mindent módjával, hogy mindenkor közép utat tudjon tartani a dúskálkodás és a szükölködés között. A bátorságot, a lelkierőt önmagok meggyőzése által kell tanul- niok ; hadd korlátozzák a szaladgálás, időnkivüli és időntűli játék utáni vágyat, zabolázzák a türelmetlenséget, durcáskodást és haragot. Ennek első eszköze abban áll, hogy a gyermeket arra szoktassuk, hogy mindent megfontolva cselekedjék és semmit indulattal, vagy haraggal. Az ember eszes lény; szokja meg tehát esze által vezettetni magát és legyen ura saját cselekedeteinek. Miután pedig ily meghatározott és észszerű eljárásra a gyermekek még nem igen képesek, igen alkalmas mód lesz őket lelki erőre és önuralomra tanítani; sőt őket rászoktatni arra, hogy inkább a más akaratát kövessék, mint a magukét. Tehát hogy készséggel engedelmeskedjenek mindenben a felsőbbségnek. Az igazságosságot az által tanulják a gyermekek, ha senkit meg nem sértenek, mindenkinek megadják a magáét, ha a hazugságot és álnokságot kerülik, ha magukat nyájasan és szeretetreméltóan viselik. Mindezt pedig a gyermekek necsak a tanító szájából hallják; hanem tetteiben megvalósítva is lássák. Ha szögletességet, mulasztást, meggondolatlanságot, nyerseséget vagy durvaságot lát a tanító valamely gyermeknél, azt terelje helyes útra. Szoktassa a munkában való kitartásra azáltal, hogy mindig foglalkoztassa valamivel, akár komoly, akár játékszerű dolgokkal. Miképen a foglalkozást foglalkozással tanuljuk : egy a munkát is munkával kell elsajátítani; hogy a test és lélek folyton tartó elfoglaltatása munkaszeretetbe menjen át s a tétlen hanyagságot tűrhetetlenné tegye. A nemes lelkeket táplálja a munka. Különösen szükséges a gyermekekbe beoltani a mások iránt való szolgálatkészséget. Romlott természetünkhöz egy rút vétek tapad; az önszeretet, melynél fogva valaki azt kívánja, hogy csak ő reá legyen tekintet, semmit sem törődvén azzal, hogy mi történik másokkal és hogy ez a mellőzés fáj. Hisz nekik is van szivük! Ez a forrása a közügyekben mutatkozó sokféle bajoknak; midőn mindenki csak a maga dolgával törődik, félre tevén a közjóra való minden tekintetet. Bele kell azt a gyermek szivébe vésni, hogy nemcsak magáért született az ember, hanem istenért és felebarátjáért is és így korán hozzászokjék ahhoz, hogy szolgálván, minél többnek használjon. Ha ez az erény gyakoribb volna a földön, mennyi áldás háromlanék az emberiségre?! (Folytatása következik.)
