Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 7-8. szám - Tárca
221 adott neki példát a müveit társalgásra. Mert nem volt ilyenhez szokva. De ha olyan természet szorult volna bele, hogy nem lehetne vele másképp boldogulni, akkor bizony megkívánnám a tanítójától is, hogy ostorral hajtsa ne legyezővel a jóra. Jó okom van éppen nekem elitélnem a helytelenül alkalmazott szigort, és megkívánnom a vigyázva kíméletes tapintatot a tanulóval szemben; mert magam is élő példája vagyok az egész életre megnyomorító helytelen szigornak. Az alsóbb latin osztályokban olyan tanárunk volt, aki szigorúsága mellett atyai jóindulattal viseltetett irántunk. Féltünk tőle, de szerettük, tüzbe is mentünk volna érte. Ám az akkori rendezetlen viszonyok folytán egy tantárgyat nem tanultunk, a mikor átmentünk más iskolába a felsőbb osztályokba, három évi mulasztást kellett hamarosan magán órákban pótolnunk. Sietni kellett, de nehezen ment; tanárunk erőltette a dolgot, még fenyegetett is, hogy becsukat bennünket. — Mit1 engem becsukatni! aki semmiféle büntetéshez szokva nem vagyok! Úgy megijedtem, hogy elkezdtem hebegni, akkor aztán persze még rosszabbul ment a felelet. Az lett a vége, hogy akadozó beszédüvé lettem az egész életemre. Ami bizony nagy baj, kivált az én hivatalomban. Még mai nap is csak nagy nehezen bírom leküzdeni ezt a hibát. Hát ilyen, de még ilyenebb következményei vannak a rosszul alkalmazott tanítói szigorúságnak. így hát nem az első tanítómtól maradt rám az a kellemetlen pedagógiai emlék. Székely Pál mester uram nem volt ,tanbetyár“ se tanzsi- vány. Semmi tulszigoru kegyetlenkedő jelenet képe nem maradt emlékezetemben. Pedig ha lettek volna ilyen jelenetek, bizonyosan megtar tóttá volna azok képét a mindent befogadó és megtartó gyermeki szív. Megvolt az ő iskolájában is a pálca, sőt uralkodott is, de — okkal móddal. Csak egy alkalomra emlékszem, hogy megbüntetett. Csúszkáltunk a keszegéren. Én voltam a legtapasztalatlanabb; vékony jégre mentem, beszakadtam. Akik segíttsségemre jöttek, azok is beszakadtak. Szerencsére nem volt mély a viz. Lucskosan bár, de kikecmeregtünk. Hanem, — megtudta az esetet a mester ur. Lett exekució 1 A többinek alighanem a háta bánta; engem meg féllábra állított a kathedra mellé. De biz én nem bírtam, minduntalan eldültem. Hamarosan visszaeresztett a helyemre. Persze a dorgálás sem maradt el. Néhai Szedenics György, keresztapám, emlegette volt apámnak mint egykori iskolatársának, hogy egyik akkoti tanáruk,Raits-e Strokay-e vagy más, már nem emlékszem — a mutató meg a hosszú úja közéfogta a pálczát úgy ütötte a diákot; „tufferflukti bolond gyerek, minek mész a gyégre!“ — Most meg — drága pénzen készített jégpályákra a tanárok maguk vezetik az ifjúságot; és pedig nemcsak a nadrágos, hanem a szoknyás ifjúságot is. Ha vétek volna a csúszkálás, ki se le
