Evangélikus Népiskola, 1904

1904 / 1. szám - Tárcza

17

— jó Faludyként: .Szerencse szekerén (vagy szánkóján) okosan ülj!*

A ki kormányoz, jól kormányozzon ám és jól tartsa az egyensúlyt, hogy le ne forduljanak és szerencsésen leérkezzenek a völgybe — a halál árnyékának völgyébe.

De azért, ha egész ifjúkorunkat iskolákon töltjük is: szépek és gyönyörűségesek annak évei ! ősz hajszálakkal is oly édes rájuk a visszaemlékezés. Semmiről sem szeretünk jobban beszélni, mint diák korunk élményeiről s e beszéddel nem untatjuk a hallgatót, hisz mindenki, a ki az úgynevezett lateiner osztályhoz tartozik, különböző variációkban átélte ugyanazt, sőt azt hiszem a hölgyekre sem untatók a a férfiak ezen diákköri kalandjai: egy ismeretlen világ tárul fel előttük azok hallatára. Ebből a feltevésből kiindulva bátorkodom én diákpályámra való visszaemlékezéseimből egyes részleteket a díszes közönség előtt felolvasni.

Diák pályámat Gyönkön kezdtem, azon években, midőn a sárszent- lőrinci gymnázium szünetelt. Betegség miatt a tanév kezdete után egy hónappal léptem be. A többiek már deklínáltak és egyes mondatokat fordítottak. Én meghúzódtam a hátulsó padban és remegtem mint a nyárfalevél, midőn a szigorú tekintü „oktató úr* a katedráról végig jártatta rajtam szemét. Aztán kezdődött a kikérdezés a fordításból: • Labor tabri est durus — fordítsd le te kis Dömötör.* A kitűnő tehet* ségü és szorgalmas Dömötör János volt, a ki a hetvenes évek elején Tolnavármegye kir. tanfelügyelője volt. Dömötör a kis Dudás, szép csengő hangon lefordította : „a kovács munkája nehéz* — és az elemző kérdésekre is emberül megfelelt. Bámultam mélységes tudományát. Aztán az oktató ur sorra elkérdezte, hogyan van hát deákul, hogy a kovács munkája nehéz? és tizen is megfeleltek rá: Labor fabri est durus*; Gondoltam magamban, hogy ha engem talál kérdezni, majd én is megtudom mondani. Egyszer csak felszólít az oktató úr: „Láglerl* Én aztán ijedtemben igy mondtam a mondatot: „Lagler fabri est durus« Volt aztán nevetés és rajtam maradt a Fábri név mig Gyönkön tanultam, sőt a velem Sopronba került gyönkiek utján oda is elkísért a Fábri név. De nyelvbotlásomért az oktató úr kimondta a szentenciát: „Te Dömötör János elviszed magaddal koplalni és te leszel Laglernek a schédátora.* Abban állott pedig a koplaltatás, hogy a schédátor elki- sért a szállásomra, hogy magammal vigyem a délutáni leckére való könyveket, de nem volt szabad ennivalót magammal vinnem és aztán mig a schédátor úr kosztostársaival ebédelt, a deliquensnek ott kellett ülnie egy ládán, a délutáni leckét tanulva.

A schedatort kellett kisérnie minden lépten nyomon, s a délutáni leckeóra után mehetett haza elkölteni azt az „epeszt“ (etwas) a mit a jó „wäsja“ eltett számára. Állott pedig az „epesz* néha készma- tából* (érett túró) de ennél sokkal jobb volt a „Szisszach* (sűrűre főzött must) a mit felmártogattunk.

Az a schédatoros rendszer sem volt ám haszontalanság. Az osztálynak szinejava, körülbelül harmad-negyedrésze schédátor volt s mind-