Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 2. szám - Adorján Ferencz: Istentől nyert javaink gondozásáról. Ifjusági beszéd
52 A lelki tehetségek művelésének nagy munkájában azonban se most, se később, ne felejtkezzetek meg soha se a nagy példák követeséről. Ott vannak a történeti nagy alakok: Solon bölcsességre, Nagy Sándor és Napoleon vitézségre, Hunyadi hazaszeretetre, Bocskay, Bethlen és Rákóczy a szabadság szeretetére, Luther a lelki bátorságra, a nápolyi gályarabok a hithüségre tanítanak. S mindenek felett áll Jézus Krisztusnak alakja, kiben az összes emberi erények megtestesültek. Tanuljatok tőlük, igyekezzetek őket követni. Csak akkor lesz a mi munkásságunknak is eredménye. Mert mi, akik minden időnket a ti tanítástoknak és nevelésieknek szenteljük, hiába fáradunk, hiába erőlködünk, ha ti bennetek nincs akarat ! S ha nem sikerül azonnal, amit megvalósítani akartok? Ha céljaitokat nem tudjátok oly könnyen elérni, mint szeretnétek? Az Ember Tragédiájában azt a szózatot kiáltja az Ür a csüggeteg Ádámnak ; „Ember, küzdj és bízva bízzál!“ A vallásos lelkületű költő (Székács) pedig így vigasztalja s bátorítja magát : Ha béborúl felettem az egykor tiszta ég S orczámon kín hevében keservem könnye ég: Reményteljes kebellel tekintek égre föl, Hol a hatalmas Isten nagy napja tündököl. Az enyhülő keservnek utolsó harmatát Orczámon égi szent hit sugára járja át. S azt mondja e kebelben minden szent érzelem, Hogy e hit csalhatlan, Atyám és Istenem! II. Szent igénk azonban nem csak azt az igazságot hirdeti, hogy a hű munkás megkétszerezi az Istentől nyert javakat, hanem azt is, hogy a hűtelen elveszti azokat. „Előjővén az is, aki egy talentomot kapott, mondá: Uram, tudtam, hogy te kemény ember vagy, ki ott is aratsz, ahol nem vetettél, — azért félvén, elmentem és elástam a te talentomodat a földbe: ime itt a tied“. Ugyan miért ásta el a harmadik szolga a reá bízott talentomot ? ó maga azt mondja,hogy az urától való félelem miatt. Attól félt, hogy a pénzt a kereskedés közben eltalálná veszteni s akkor majd kegyetlen büntetést kellene urától elszenvednie. Az első pillanatban, úgy látszik, mintha igaza volna, de csakis az első pillanatban, mert ha elbizakodott szavait jobban mérlegeljük, egészen mást olvasunk ki beszédéből. A szolga irigykedett urára s rosszakaratú volt iránta. Úgy gondolkodott, hogy minek kereskedjék ö ura vagyonával; minek fáradjon, holott neki ebből semmi haszna se lesz; ura örülhet, ha vagyonát megőrzi s hazaérkeztekor hiánytalanul visszaadja. De a szolga nemcsak irigy és rosszakaratú, hanem lusta is volt. Félt a kereskedéstől, melyet nehéznek tartott. Nem akart fáradni, nem akarta erejét megfeszíteni, nem
