Evangélikus Népiskola, 1903

1903 / 2. szám - Sass István: Tarlózás. XIV. XV.

46

vát a „Legmostohább gyermekek“ helyzete javításának érdekében s a „Magyar Szó“ deczember 10. számában ökölbe szorított kézzel döngeti a magyar közoktatásügy fellegvárának érczkapuit, nem feledkezve meg a fellegvár harsnájának érdemeiről sem, férfias nyiltsgággal dobja oda Ujvárynak, hogy a „Néptanítók Lapja“ nem szolgálja a tanítóság összeségének érdekeit, s hogy a nevével szerzett népszerűséget már el is vesztette.

Ezen általános felbuzdulás közepette, a mennyire gyarló emberi elmével a jövőbe lehet látni, én is azt hittem, hogy nagy forduló pont előtt állunk, azt hittem, hogy a magyar tanítóságnak sikerülni fog ügyét egy nagy lépéssel előbbre vinni. — Szinte türelmetlenül vártam a napok elmúlását és a „Néptanítók Lapja“ 51. számában „A tanítóság mozgalma a fizetés ügyében“ czimü czikk legkevésbbé sem hangolt le, mert meg voltam győződve, hogy az a lelkes tábor, a mely eddig oly kitartással harczolt, meg fogja adni ezen czikknek egyes tételeire is a méltó választ. Sajnos csalódtam. A felbuzdulás ismét csak szalma tűznek bizonyult. A „Néptanítók Lapja“ — hogy egy divatos kifejezést használjak — leszerelte az egész mozgalmat, és lett nagy csendesség !

Én sem zavarnám jelen soraimmal e nagy csendeséget, ha — nem tudom véletlenül-e vagy készakarva — a lefújáskor egy vaktöltés nagy puffanással mi közénk is le nem pottyan. A „Néptanítók Lapja“ ugyanis ezt Írja: „Tartanak attól, hogy az iskolázás terheivel úgy is eléggé zaklatott, felingerelt nagy közönség — különösen a műveletlenebb rész — felfelzúdul a tanítók követelése ellen stb.“ (51. sz. 2. oldal.)

Hát kérem szeretettel ez a tétel ebben az alakban nem felel meg a valóságnak és így meg sem állhat. — Mert: az a műveletlenebb rész, — ha jól fogom fel szavainak értelmét, a mi köznépünk, a mely daczára annak, hogy az ország minden rendű lakosai között legjobban meg van terhelve egyházi és iskola adóval, de azért, mert tanítója helyzetének javítását kéri, felzúdulni nem fog. A mi népünk azt mondja : az összes

tisztviselők között egyedül a tanító az a ki keserves fáradsággal és nagyon is megszolgálja a silány fizetését, s épen ezen felfogás folytán a midőn az urakat szidja — mert mi tagadás bizony ez is megesik, sok esetben talán nem is ok nélkül — soha nem érti közéjük tanítóját. A mi népünk tanítóját nem tekinti csupán tisztviselőnek, mert tudja, érzi, hogy annak működése szorosan összefüg gyermekeinek jólétével s elismeréssel adózik neki azért, hogy a nevelés és tanítás nagy munkáját a melyről csak annyit tud, hogy nehéz és fáradságos, — helyette elvégzi,

A kire az a tartanak tőle stb. vonatkozik, az nem volt községének tanítója a szó nemes értelmében soha, hanem csak fizetést huzó tisztviselője. Felzúdulni, a tanítók jogos követelése ellen nem ez a nép fog, habár műveletlen is, hanem azok a nagymüveltséget fitogtató, üres lelkű, magukkal nagyon is megelégedett, de a más munkáját mindenkor gáncsoló és kicsinylő uracsok, akik nem ismernek tekintélyt, nem tudást, nem becsületet a sajátmagukén kívül, akik előtt a tanító csak