Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 2. szám - Pethes János: Az ifjuság elzüllésének okairól
30 ennél az, hogy az élvezetek hajhászását korán megszokja. Szerencsétlennek érzi magát, ha felnőtt korábban nem folytathatja. Minél gyengébb lábon áll morális érzelme, annnál kevésbbé tud ellentállni annak, hogy adandó alkalommal a máséhoz hozzá ne nyúljon, magát és másokat szerencsétlenné ne tegye. Az elzüllés okai között igen fontos szerep jut a hiányos családi nevelésnek. Vannak szülők, kik kora reggeltől késő estig a szűkre szabott mindennapi kenyér megszerzésén fáradoznak. A gyermekek nevelését rábízzák az — utczára. Meg is van a látszata. Mások adnak ugyan okos tanácsokat gyermekeiknek, de Rousseau tanítványai és a példát kifeledik a nevelés eszközei közül. Mindennapi dolgot említek. Hány hely van, a hol a falu, a kis és nagy város összes pletykájának tárgyalása, az egyének és családok becsületében való gázolás a gyermekek jelenlétében történik? így ápoljuk a tisztelet és a kegyelet érzelmeit! Aztán azok a »vizit«-ek ! No hiszen ezek is pompás nevelési eszközök a — kétszínűség szolgálatában. A kit — talán tegnap — a fekete földig lerántottunk, az ha ma meglátogat, nem győzzük elégszer ismételni: menynyire örülünk, hogy »szerencsénk van«. Ha aztán a »kedves« látogató elmegy, még a kapufélfánál újra biztosítjuk a »részünkről való Szerencsé« röl, talán még meg is köszönjük szives látogatásukat és a szobába visszatérve nagyot sóhajtva eresztjük ki a »hála Isten<-t, csakhogy végre- valahára elmentek. Most kezdődik meg igazában a szó-szapulás. Sorra vesszük minden darab ruháját. Latra vetjük minden szavát. Baj az is, ha jól van öltözve (»Ugyan honnan s hogyan szerezheti?«), de az is, ha egyszerűen jár (»mit is csinálhatnak csak az emberek a pénzzel?«) Ha szerepel nyilvánosan, vagy ha visszavonúl a társaságtól. És ez a szigorú, a legkevésbbé válogató kifejezésü kritika a gyermekek jelenlétében, talán éppen az ö beavatkozásuk mellett is történik. A gyermek látja és megszokja, hogy az elismerést — szemben mindenkinek megadjuk, de háta megett mindenkiről gyalázattal szólunk. Ugyan nem lehet-e ennek olykor, sokszor az a következése, hogy a gyermek Ítélete szerint ezen a világon becsülettel és tisztes szegénységben élni nem érdemes. Hiszen az emberek így is, amúgy is csak rosszat mondanak rólunk. Vájjon képes lesz-e az iskola a vallási érzelmek fejlesztésével annyira hatni az ilyen gyermekeknél, hogy a ki nem tiszteli felebarátját, tisztelje az ö Urát és Istenét ? Képes lesz-e e szeretettől áthatva a környező kisértéseknek ellentáliva a becsületesség, az erény útján tántoríthatatlanúl megmaradni ?
