Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 5. szám - Sass István: Tarlózás
144 úgy elfog bukni, vagy legjobb esetben még jó nehány évig elfog húzódni az életre ébredés. Nemde különös, hogy a XX. században egy ilyen országos egyesületnek életre ébredését (a melynek már évtizedek előtt be kellett volna következnie), egy csoda megvalósulásától teszem függővé ? Pedig ez komoly dolog, és én hiszek bekövetkezésében, és pedig joggal, mert látom a jeleket, a melyek a megvalósulást hirdetik. Vagy, nem tünik-e fel senkinek az az általános tevékenység, a mely újabban új neveket és evvel új eszméket hoz felszinre ? Nem tapasztaljuk-e szám-szám után ami lapunknál, hol évek elölt oly könnyen jutottunk helyhez, hogy most. ha csak igen nem sietüuk, a szerkesztői üzeneteken kívül hely nem jut számunkra? Nohát ettől a csodától (mert csoda számba kell venni, ha már egyszer mi is megmozdulunk) várom én az orszégos egyesület munkálkodásának megkezdését. Addig, rnig két-három ember olvas és ir, sikert elérni nem lehet, hanem, ha ez az érdeklődés, ez az ügyszeretet, ez a haladés és erősödésre való törekvés általánossá leszen, akkor azonnal félre áll a kishitűség, eltűnik az önbizalom hiánya, megsemmisül a minden jó és minden nemesre való törekvésnek legfőbb ellensége a közöny, és ott lesz a közös czélra közös erővel való munkáságnak gyümölcse: az országos egyesület működésében. Igaz, ott volt az első hiba, hogy az alakuláskor azonnal nem adóztattuk meg magunkat, mert a lelkesedés ugyan meglizethetlen valami, de eredményt elérni csak úgy lehet, ha a lelkesedés mellett ott van, a minden dolgoknak mozgató ereje : a pénz. Örömmel üdvözlöm a közölt határozati javaslatban foglalt eszméket, örömmel az áldozat készséget. Egyletünk a múlt évben kívánta országos gyűlésünk összehívását, megszavazott minden egyleti tag után egy korona hozzájárulást, megválasztotta képviselőit, mind hiába. Olt vagyunk a hol voltunk. — De még is, az a lelkesedés, az az ügyszeretet, azaz áldozat- készség megvan bennünk ma is ; örömmel ragadunk meg minden alkalmat, a mely a megvalósulás reményét újból felkelti bennünk, hogy soha vád ne érhesse egyletünket, hogy talán az áldozat készség hiányán szenvedett ügyünk hajótörést, én, azon esetben, ha a testvéregyletek is megadják a szóban forgó összeget, a magam felelősegére felajánlom egyletünk részéről a 40 korona hozzájárulást és azt két részletben be is fogjuk fizetzi. Feltétlenül bízom egyleti kartársaim kitartó lelkesedésében, hogy Ígéretemet magukévá fogják tenni, de ha talán egyleti életünk úgy alakulna, hogy az lehetetlen volna, akkor is tudni fogom kötelességemet. Az országos egyesület fennállásáért nincs nagy áldozat, bármennyit adjunk is. Ez a felfogás vezetett akkor is, a midőn örömmel fogadtam az egyház kér, tanító ,' ■ • -
