Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 3. szám - Tárcza
81 Tizenkét pont, s mennyi jó foglalva benne 1 Ezer „bölcs* eszében sincsen annyi most. Mert a bölcseségük nem a hon szerelme, De a teli tárcza s lukullusi koszt. Nem volt akkor gyár az ország üres háza, S a telt folyosókon hitvány fecsegés. Egy szent tűzzé olvadt az ifjúság láza, S a nyiltság élt köztünk, nem a tettetés. Volt erő a népben, s meg nem hódította Szilárd akaratát átkos napi zsold. A remény előtte ajtaját nyitotta, Mert nem volt a lelkén se bünszeny, se folt. S ha kérte szent jogát, nem hajlongva kérte, De fölemelt fővel, s kurta volt szava; Elhúnyt századokban sűrűn folyt a vére, Hát az egyszer kell, hogy éljen a haza ! S élt is egy időig, mely rövidre terjedt, Ügy, miként ma élnek boldog nemzetek. De testvér — szomszédok vad haraga gerjedt. És ránk nyomák terhül a gyász végzetét. Felrántsam a leplét annak az időnek ? Feiránthatnám, óh de mégis nem teszem; A szivemben édesb indulatok nőnek, S azokkal táplállak, drága nemzetem. Nincs még márcziusunk, hasonló a nagyhoz, De higyjetek szómnak, hogy még lenni fog. Gyűl még elegendő mag a tiszta maghoz, És győzelmi zászlónk újra fellobog. Leszünk mi még egykor összekötött kéve, Mit széttörni nem fog semmiféle kéz. Leszünk Árpád s Kossúth szabad s boldog népe, Kire a jó Isten gyönyörködve néz. Tóth István. A mostoha. i. „Látja azt a lehulló sárga levelet? Annak a sorsában több a vigasztaló, mint enyémben* — mondá Mariska, — midőn egyszer együtt lehetett azzal, ki neki mindene a kerek földön. „Az legalább az
