Evangélikus Népiskola, 1901

1901 / 2. szám - Sass János: Az új század feladata s a protestáns népnevelő

40

emberek, emelt fővöl járhatunk az emberek közt, az a szenny, mely a megvesztegethetlen s csalhatatlan belső bíró által elitéit tetteinkből lassanként lelkünkre lerakodik, kóranyagként bomlasztja lelki és testi szervezetünket, kóranyagot halmoz össze embertársaink szivében is, kik raegbotrán- kozva látják bennünk az igazságtalanság egv-egy példáját. íme itt van tehát egyik főforrása korunk kedélybetegségének, e keserű elégedetlenségnek s ideges nyugtalanságnak.

E betegségnek nincs más gyógyszere, mint alázatos szívvel meghajolva az Isten bölcsessége előtt elismerni az általa szivünkbe 'helyezett erkölcsi hatalom felsöségét, elfogadni azt tetteink kormányzójának és bírójának, alávetni magunkat azon törvényeknek, melyek betöltése nélkül a Jézus tanítása szerint semmikép meg nem igazolhatunk.

Az igaz keresztyén Isten fiának tudja magát. Annálfogva gyermeki bizalommal fordul a szerető atyához. Nem támaszkodik sem mások érdemeihez, sem nem igyekezik áldozatokkal békíteni ki az Isten haragját, hanem közvetlenül érintkezik a végetlenséggel s egyedül önlelke őszinteségében bízva könyörög hozzá segedelemért, oltalomért s bünbocsánatért. Az igaz keresztyén nem az emberek Ítéletét, sem nem a polgári törvényeket tekinti cselekedetei zsinórmértékéül, hanem egyes-egyedül az isteni szózatot, mely keblében él.

Ennek az elvnek pedig legtisztább formája a protestantizmus. Ez az a vallásos testületet, mely lelkiismeretük mint Ítéli meg az embereket. s mely előtt sem anyagi kincsnek, sem hatalomnak, sem értelmi, sem physikai erőnek, de még a jótékonyságnak sincs különben értéke, hanem csak akkor, ha mind ezek az Istennel, a világgal s önmagával kibékült, nyugodt lelkiismeret templomában lakoznak.

A protestáns ember tudja tehát legjobban, hogy az embernek legdrágább és semmi kincsen meg nem vásárolható, de a legnyomorultabb által is megszerezhető kincse a lelkiismeret nyugodalma. Nem a fény, nem a kényelem, nem az élvezetek, nem a munkátlanság, nem a gondtalanság, tehát a mi után törekednünk kell, nem ezek adnak az életnek becset, hanem az a kincs, mely szivünkben van, s melyet Isten, önmagunk s felebarátaink iránti kötelességeink teljesítésével és csak egyedül ezzel szerezhetünk meg. Ez a mi Üdvözítőnknek azon evangelioma, mely minden szenvedéseiben, nyomorban, szegénységben megvigasztalja, Istenhez emeli s boldogítja az embert.

Az igaz protestáns tehát nem tűr meg házában szennyet, habár azt a világ szeme nem is látja, nem biztatja magát gonoszságra azzal, hogy