Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 1. szám - Tárcza
A X. század folyamán, vagyis a vezérek korában nemzetünk bel- történetét nagy változások jellemzik : ekkor történik meg a szláv vegyülés, a keresztyén vallással való megismerkedés és a központi hatalom hanyatlása. A honfoglaló magyarok hazánk egész területén szláv lakosságot találtak. E különféle szláv törzsek közül kiemelkedik a pannoniai szlovén nép, mely főkép Dunántúl lakott, kik között a honfoglalás idején már kezdett a kér. hit terjedni; itt találkozunk a frank-német befolyás alatt az állami élet első kezdeteivel is. Miután a bevándorló magyarság zöme szintén Dunántúl telepedett le, a két népelem keveredése itt volt a legerősebb, s az összeolvadás itt történt meg leggyorsabban. A magyar elem az összeolvadásból győzelmesen bontakozott ki, nem veszett el a szláv elemben, mint az aldunai bolgárok, ellenkezőleg ő szívta fel teljesen a pannoniai szlovént. A magyar a beolvasztott szláv törzseknek míveltség tekintetében sokat köszönhetett. Honnét van tehát, hogy nem a kevésbbé mívelt elem fogadta el a mí- veltebb elem nyelvét, mint az pl. a rómaiak és germánok összeolvadásánál történt? Onnét, hogy a szláv nép magasabb míveltsége csak látszólagos volt. Igaz, hogy mint már letelepült nép, a földmívelést jobban ismerte s az iparnak is több ágát űzte, mint a nomád s harczias magyar, de viszont a hadi képzettség és a politikai fejlettség tekintetében a magyar végtelenül fölötte állott a szlávnak. Azt sem szabad felednünk, hogy a magyar a X. és XI. században még korántsem volt sziget a szláv tengerben, hanem előőrse a mai Dél-Oroszország^an tanyázó rokon török népeknek, melyekkel közvetlen összeköttetésben állott s melyek minduntalan új rajokat bocsátottak a Duna-Tisza mellékére. E besenyő, kazár és kún betelepedések a magyar nemzet számbeli felsőségét is biztosították a meghódított szláv népek felett. A magyarok a keresztyén vallással nem csupán Géza fejedelem békésebb korszakában ismerkedtek meg, ismerték azt már a honfoglalás óta, sőt adataink vannak arra, hogy már az ősi hazában is jártak köztük hittérítők, bár eredmény nélkül. A félszázados harczi kalandozások idején a nyugati keresztyén népekkel érintkezve bő alkalmuk volt a kér. vallásnak ha nem is elfogadására, de legalább megismerésére. Bárminő rémületesnek tűntek fel a rabló magyarok a nyugoti népek szemében, mindig akadtak szerzetesek, kik akár mint foglyok, akár önszántukból, az isten igéjét prédikálták a vad pogányoknak. Nagyobb sikert ért el a térítés, ha az érintkezés a külfölddel békésebb természetű volt. így tudjuk, hogy a konstantinápolyi udvar már korán tett kísérletet a magyar nemzet megtérítésére. Bulcsú és Gyula vezérek 950 körül Konstantinápolyban járván, felvették a keresztyénséget. Bulcsúnál, kit keresztatyja, Konstantin császár a patriciusi méltósággal is kitüntetett, a megtérés nem volt őszinte, a mint visszatért hazájába ismét pogány lett, de Gyula megtérése nem veszett el nyomtalanúl történelmünkben Hazatérve egy Hierotheus nevű szerzetest hozott
