Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 6-7. szám - Bancsó Antal: A rationalistikus világnézet nyomai iskoláinkban
168 éppen mivel ellenkezik az élettel, nem lehet hathatós eszköz a nevelésben sem. Az emberi természet hiányos megítélésének, — a rationalismust jellemző felületes optimismusnak folyománya, hogy a Philantropínumban a büntetést és a fegyelem komoly szigorúságát feleslegesnek tartották. Az elv itt az, hogy mivel az ember, természete szerint jó, azért csak arra kell törekedni, hogy az igazat és jót megismerje, mert az ismeret és belátás önként szüli a cselekedetet. Az engedelmesség a belátáson alapszik s egyedül ezen az alapon lehet azt jogosan követelni. Ki nem látná ebben a rationalismus harmadik fö elvét: az egyoldalú értelmi irányt? És pedig ez az értelem az egészen közönséges, prózai értelem, mely mindent a hasznosság szerint Ítél meg. S hogy ez a hasznossági elv mennyire uralkodott az úgynevezett philantrópok körében, arra talán legvilágosabb példa Basedownak egyik ismert nevű tanítványa: Campe, a ki Robinsonnak ismeretes kalandos történetét a hasznosság szempontjából bele szőtt oktatások által úgyszólván élvezhetetlenné tette s egyebek között azt is mondotta, hogy egy jó szövőgép feltalálója többet tett az emberiség jóléte érdekében, mint Homeros összes költészetével. Távol van tőlünk, hogy ilyen módon a philantrópoktól a nevelés és oktatás-ügy terén minden érdemet elvitassunk. Hiszen, hogy egyebet ne említsünk, maradandó érdeme ez iskolának az ifjúsági irodalom megindítása, továbbá, hogy a régebben uralkodó mechanismussal szemben követelte az oktatásban a módszert és azt, hogy az iskola közelebbi összeköttetésbe hozassák az élettel. — A fentebbi jellemzés csak annak a személltetésére czéloz, hogy miként érvényesültek a kor uralkodó világnézetének, a rationalismusnak elvei a nevelés és oktatás, az iskola-ügy terén. S ennek szemléltetésére éppen a philantrópok iskolája nagyon szemléltető példa. Ez iskolának a kedély képzését teljesen mellőző, száraz módszerében és abban, hogy az iskolát az élettel egyedül a hasznossági érdek kapcsával tudja összefűzni s az élet magasabb, eszményi érdekei iránt nincs semmi érzéke, — nemde nem kézzelfoghatóan érvényesül és nyilvánul-e mindebben a rationalismusnak fö elve : az egyoldalú értelmi irány, a rideg ratio elve! S a rationalismusnak ez az érvényesülése a nevelés- és oktatásügy terén s annak révén a társadalmi életben annyival inkább érdekelhet bennünket, mert hatását érezzük még ma is, — nemcsak abban, a mi benne jó és helyes, hanem íélszegségeiben is. Nem csekély p. o. azoknak a nevelőknek száma, a kik — legtöbbször bizonyára öntudatlanúl — a rationalismus történetellenes felfogásának szószólóiként az iskolát teljesen önálló társadalmi intézményként Ítélik meg a család az egyház és az állam metlett.*) Nem veszik észre, hogy az *) Hogy ez az irány csakugyan megvan, annak indirekt bizonyságaképen hivatkozhatunk talán a legújabban felsőbb helyről kezdeményezett, úgynevezett szülői értekezletekre, melyeket bátran e téves irány ellenszereként Ítélhetünk meg. Hogy czélszerü-e és beválik-e, — az más kérdés.
