Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 6-7. szám - Bancsó Antal: A rationalistikus világnézet nyomai iskoláinkban
165 Ha ennek az örvendetes érdeklődésnek eredetét keressük, a nyomok a 18-ik századba vezetnek vissza s úgy találjuk, hogy ez érdeklődés felébredése J. J. Rousseau »Emil« ez. munkájának megjelenésétől számítható, a jnely munkának hatását más nemzetek életében a kiváló nevelők nagy serege segített terjeszteni, úgy. hogy e hatás bele nyúlik a jelen korba is, világos bizonyságául annak, hogy a munkát nemcsak a mágl\ák lángja, — melyeken felégettetett — tette érdekessé és híressé. Miben rejlik váljon Emilnek e nagy, szinte forradalmi hatása ? Rousseau nem volt szakszerű nevelő. 0 a társadalmi tudományok utján jutott el a nevelés ügyéhez. A dijoni akadémia 1750-ben Rousseau munkájának ítélte oda a pályadíjat az akadémia e kérdésére : »A tudományokban és művészetekben való előre haladás hozzájárult-e az erkölcsök nemesbüléséez?« Rousseau, az ö pályamunkájában e kérdésre »nem«- mel felel*, tehát úgy Ítélt, hogy a műveltségben való előre haladást nyomon követi az erkölcsök hanyatlása s ez ítéletét Görögország, Róma és Francziaország történetéből vett példákkal bizonyítja. A bizonyításnak megvesztegető ereje annál nagyobb volt, ügy magára a szerzőre, mint — a hogy az eredmény tanúsítja — a dijoni akadémiára is, mert a tényállás, a mire Rousseau az illető nemzetek történetében hivatkozik, történeti egymásután — a post hoc — szerint, csakugyan úgy van. A tévedést pedig, — a post hoc-nak propter hoc-ként való érvényesítését, eltakarta Rousseau éles dialektikája és ragyogó rhe- torikája. Hiúba figyelmeztetett e tévedésre már Lessing, utalva arra, hogy az erkölcsök hanyatlását nem a tudományok és művészetek, hanem az azokkal való visszaélés és azok félszeg irányai idézik elő. Rousseau megmaradt téves Ítéletében s megvonta abból a természetes következtetést, hogy az összes társadalmi bajoknak egyedüli biztos orvossága ettől a veszedelmes kultúrától menekülve, az eredeti természeti állapotba való visszatérés. Az eredeti természeti állapot az igazi paradicsom s annak elhagyásában áll a bűneset. Ennek következményei életünk összes bajai, kiváltképpen azok, melyek a társadalmi egyenlőtlenségekkel járnak karöltve. Erről a kérdésről, — »Az emberek között levő egyenlőtlenség okairól« — szól Rousseaunak második munkája, melyet ugyancsak a dijoni akadémia pályakérdésére irt 1754-ben. Rousseaunak e második munkája kivált azért érdekes, mert ebben részletesen megfesti annak az eredeti természeti állapotnak képét és pedig, a mint nyíltan bevallja, nem a történetre és a népek hagyományaira támaszkodva, hanem a maga saját képzelete szerint, mintegy álomkép gyanánt. Az emberek, egyedül ösztöneiket követve, ügy éltek mint az állatok, egyesültek és ismét szétmentek, nem volt semmi, a mi őket korlátozta volna; testben egészségesek voltak, szivükben a békesség honolt. Szóval az a természeti állapot az ártatlanság állapota volt. Örökké kár, hogy az a tökéletesedés ösztöne következtében elveszett!
