Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 1. szám - Kund Sámuel: A felekezeti tanítók állami nyugdíja
6 Az arany középuton van az igazság. Sem az nem áll, hogy az egyház a tanítók nyugdijáért nem áldoz semmit, őket páriák, mostoha gyermekek sorsában részesíti, mert Pataky Béla úr, csékuti tanító kiszámította, hogy a tanító nyugdijából csak 64 irtot fedez az állam, a többit az egyház s a tanítók oly arányban fizetik, hogy az egyház két annyinál is többet fedez, mint az érdekelt tanító. Sem az nem áll, hogy az alap, mely jelenben úgy a felekezeti, mint az állami tanítók nyugdijának fedezésére szolgál, nem az állam és az állami tanítók, hanem a hitközségek és felekezeti tanítók jogos tulajdona, mert hisz az állami pénztár évenkínti hozzájárulásának is volt és van befolyása az alap keletkezésére s növelésére; és mivel a tanítóknak a törvényes nyugdíj- összeg biztosítva van ; ha nem futják az alap kamatai s a tanítók dijai akkor a többit pótolja az állami pénztár! Ekép fizeti az állami tanítók után az állam mint iskola fentartó az évi nyugdíj illetéket; ekép gyarapítja az állam is hozzájárulásával a nyugdíj tőkét. Pataky Béla tanító úr ellenkező állításait bebizonyítva nem látom. Ezen érveit tehát nem hangsúlyoznám a felterjesztésben. Abban egyet értek a közleménynyel, hogy arányosság az állami (illetve községi) és a felekezeti tanítók nyugdija között nincsen. Amazok bizonyos számú szolgálati évek után teljes javadalmukat várhatják nyugdijképen, emezeknél, ha a dij levélben a kántori javadalom a tanítóitól elkülönítve nincs, a javadalomnak kisebb-nagyobb része, a miniszter úr rendelete szerint épen ötven száztólija kántori javadalomnak vétetik, mely után nyugdíj igény nem támasztható. Pedig a kántortanító, mint kántor is szolgálja a haza közügyét, mint kántor is a haza hálájára, elismerésére reá szolgál. Háttérbe szorítva az állami tanítók mellett, csoda-e, ha bizonyos fokú elkedvetlenedés szállja meg, a melynek a tanügy vallja kárát ? Csorbulást szenvedve jövedelmében, ha nyugdíjba menne, csoda-e, ha addig küzd terhes hivatala fáradalmaival, a meddig csak lehet, akkor is még a mikor már munkaképtelensége miatt az iskolában jó szolgálatot nem tehet? Ha pedig beállott munkaképtelensége miatt hivatalból nyugdijaztatnék, akarata ellenére, akkor még égbe kiáltóbb a méltatlanság. Nincs a hazában oly köztisztviselő, a ki 35—40 éves terhes szolgálat után nem egész javadalmát élvezhetné nyugdijképen, — csak a felekezeti tanítók - és még kedvezőtlenebb mértékben a papok, midőn a haza törvényt hozott a tanítók nyugdíjazásáról, az evangélikus egyháznak oly szükségletét teremtette, melynek teljes fedezéséről gondoskodni a 48-iki nagy országos váltónál fogva a hazának kötelessége. A tanítói nyugdíj ügynek ezen erkölcsi oldalait nem emeli ki eléggé Pataky Béla tanító úr érveléseiben ; pedig ezen erkölcsi mozzanatokat eléggé hangsúlyozni nem lehet. Kellő méltatásuk mellett se vinném azonban az ügyet az ország- gyűlés elé — a kérvények özönével! kétségtelenül joga van minden egyes honpolgárnak kérvénynyel járulni a képviselőház elé. Kétségbe nem vonható ezen joga a tanítói egyesületeknek sem. A kérdés azonban az: szükséges-e, czélirányos-e ilyen kérvénytüntetést rendezni? Mindenki
