Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 2. szám - Ziermann Lajos: A gyermekeknek a nyilvános isteni tiszteleten való részvétele
38 Mérjünk kinek-kinek egyenlő mértékkel, ne vindikáljon magának senki több jogot és hatalmat, mint a mennyi megilleti, ne igyekezzék magát egyik a másikra ráerőszakolni, a rokonszenvet pedig mindenkinek úgy kell kiérdemelni, mely magával hozza a kölcsönös bizalom áldásos gyümölcsét s ekkor az igazság önkéntelenül fog felmerülni és kinálkozni. A czimben felvetett különleges kérdésben pedig az igazságot ezek után abban vélem látni, hogy valamint a lelkészi körben a a lelkész, a tanáriban a tanár stb. úgy a tanítói egyesületben a tanító legyen az elnök; az egyház pedig, ha szükségét látja, gyakorolja felügyeleti jogát s a dolgok így is ékes rendben fognak történni. Hogy pedig a csorba kiköszörülhető legyen, a tanító gyűlések tömegesen vegyék fel programmjukba úgy a kényszer lelkészelnökség beszüntetése, valamint az egyházi gyámoldának a kántortanítóság előtt leendő újbóli megnyitása kérelmezését. Most még csak arra kérem a szíves érdeklődőt, hogy bármit is olvasson ki e sorokból, csak rossz szándékot ne. X—Y. A gyermekeknek a nyilvános isteni tiszteleten való részvéte.*) Azon kérdésre: részt vegyenek-e a gyermekek a nyilvános isteni tiszteleten, illetve, a felnőttek isteni tiszteletén, röviden az Ur szavaival lehetne felelni, ki a papi fejedelmeknek és Írástudóknak, a kik a gyermekeknek hozsannáján megütköztek, így szólt: »Soha nem olvastátok-e ezt: a kicsiny gyermekek szájok által végezted el a dicséretet?« (Máté 21. 16.) Ezen szavakkal Urunk megerősíti a gyermekeknek a nyilvános isteni tiszteleten való részvételét, mert a gyermekek, a kikről itt szó van, nem egy speciális gyermek isteni tiszteleten, hanem a gyülekezetnek isteni tiszteletén dicsőítették az Urat, hisz azon vakok és sánták, papi fejedelmek és Írástudók részt vettek és Luk. 19. 47 — 48 szerint Krisztus Urunk tanította az egész községet és Márk. 11. 18 szerint as egész sokaság csudálkozék az ö tudományán. Egyes szent Írásbeli példák is ezt bizonyítják. A jámbor Anna fiát, Sámuelt, mindjárt »minek utána elválasztotta volna felvivé az Ur házába, Silóba.« És ott határozottan A vasi felső evang. egyházmegye III-ik tanítói körének őszi értekezletén felolvasta szerző^
