Evangélikus Népiskola, 1900

1990 / 6-7. szám - Németh Vilmos: Helyes kiejtés a magyar olvasásban

189

hetjük és nem is teszszük régi autonómiánkban rejlő gyakorlatból sem és azon szent Írásbeli kijelentés folytán sem.: »A gyertya nem azért gyűj- tatik meg, hogy véka alá helyeztessék, hanem hogy teljes fénynyel világítson.«

Ha a más hitfelekezetiinknél szokásos évzáró vizsgálatokat veszszilk figyelembe talán jogosultnak látszik e kívánság; de nálunk protestánsoknál épen nem. Ott a szülő ki van zárva azon örömből, hogy gyermeke előmeneteléről tudomást vehessen. Ott a hatalom és sajátságos rendszer elnyomja a laikust és végképen kizárja egyházi és tanügyei köréből, nálunk megfordítva inkább hívogatja és édesgeti a részvételre.

És ez így van jól, mert hisz a hol kötelességet szabnak, ott önként következik, hogy jogokat is nyújtsanak legalább bizonyos határokig.

Mint minden évben, ügy ez idén is a szomszéd községből néhány kath. nő látogatott el vizsgámra, kiknek szemeiből kiolvastam az itt érzett öröm mellett azon szomorú gondolatot, hogy »lám mi ily örömöktől meg vagyunk fosztva.«

Tehát nem eltörölni, de szilárdítani s egyháziasságában emelni kell az évzáró vizsgákat, mert ezeknek ünnepélyes lezajlása évről évre egy-egy biztos alapkövet teszi le a népnevelés szent oltárának, mely biztos alapon azután tartósan fel fog épülni azon hajlék, melyet »népnevelés országának« szoktunk nevezni.

Bándy János,

____________ ev. tanító.

H

elyes kiejtés a magyar olvasásban.

(„e“ ,«“) *)

Minden tanítónak arra kell törekedni, hogy tanítványait az önképzés legfontosabb eszközére, a folyékony, hangsúlyos és értelmes olvasásra képesítse. Pályámon töltött rövid idő s csekély tapasztalatom meggyőzött arról, hogy ezen hármas czél, közoktatásunk mai állapota és tanító-képzésünk fejlettsége mellett, hazánk majd minden iskolájában el van érve. Láttam ezt a szép eredményt akkor, midőn tanítótársaim vizsgáit hallgattam végig, és akkor, midőn már több Ízben más-más egyének után foglalom el hivatalomat Dunántúlnak különböző vidékein. Emellett azonban egy általános hibát is vettem észre, mely a helyes és magyaros kiejtés rovására történik. Nem az eléggé ismeretes és különösen a népiskola alsó osztályaiban szokásos hibás hanghordozásról akarok szólni, mely abban nyilvánúl, hogy az olvasó tanuló, különösen a mondat végső szavánál, az utolsó szótagra helyezi a hangsúlyt.

A szép magyaros olvasásnak egyik kelléke a helyes hangsúlyozás is, de nem kevésbbé fontos a nyíltabb és zártabb „eu megfelelő haszná- nálata. Az én tapasztalatom szerint ezen két hangzónak megkülön*) E cursív betűalak: a rövid „éu hangot jelzi, melyet írásban nem szoktunk megkülönböztetni a nyílt „e“ hangtól. Szerk.