Evangélikus Népiskola, 1900

1900 / 5. szám - Tárcza

144

Búg, sikong a har cztr ombita,

Prüszköl, tombol a paripa.

Villog a kard, «2 ének :

Talpra ifjak, talpra vének,

Fel csatára, szm/ csatára! . . . Megrendül a föld határa.

Dörg az ágyú, lobban,

Kartács zúdul, bomba robban. Lépten-nyomon véres hulla,

Honvéd kéztől porba hulla !

Rajta, rajta zeng az ének,

CfíZ/é jó vitézek!

A honvéd megy és nyomába A győzelem babérága.

Hah! már, / . . . De új sereg

Közeleg, száma re?igeteg;

Felleget ver lova lába,

Elveszik a 7iap világa.

Új roham, csata támad,

Honvéd hull, hull, honvéd támad.

Megáll bátran száz vész között,

Vérével véd minden rögöt.

Csodát mivel karja, kardja, . . .

Egész világ szeme rajta . , .

Igen! küideimidben nagy voltál nemzetem,

Csodát regél rólad haj! a történelem.

S bár legyőzött végre ádáz ellenséged,’ tudott megtörni, neved dicsőséged.

Nem omlott a porba. Nem! . . . a bujdosókat Büszkén hordozta napkelet, dél és nyugat!

Hadverő honvédek nyugodjatok békén,

Nyugodjatok békén, a simák mélyén :

Véretek nem omlott, hullott hiába,

Nyomon kinyílott a szabadság virága!

A ragyogó menny bolt szabad földet ölel,

A vérázott róna szabad népet 7iövel;

Áldott 7ieveteket az időnek árja Szivünkbe, lelkűnkbe mind mélyebbre vájja.

Tettre int s megtanít: életÜ7ik se drága,

Hogyha úgy kívánja hazánk boldogsága!

Horváth Béla.