Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 1. szám - Sass István: »Egy ev. lelkész« és a k.-somogyi tanító-egyesület
11 azokat úgy fel, mint a lelkészi kar által engedélyezett kegydijat, egy lelkész, aki azt tanítja : „Ne tudja a te balkezed, hogy mit cselekszik a jobb.“ Nagyon kár volt a tanítóknak az esperességi gyűlésen való részvételét ezen dologhoz hozzá keverni. Hát ha a többi lelkész uraknak a véleménye meg egészen más. Az én felfogásom szerint az egyházak nagyon is jó czélra adják azokat a fuvar- és napidijakat, s ha nem adnák, azon esetben az egyházmegyei gyűlésnek kellene oda hatni, hogy meglegyen. És pedig azért, mert ez egyházi érdek, azért, mert ez összekötő kapocs, a hol a tanítónak módjában van tudomást szerezni minden egyházát és iskoláját érdeklő dolgokról. De megkívánja ezt ami népünk is. Az én híveim p. o. nagyon rossz néven vennék én tőlem, ha csak egy gyűlésről is elmaradnék. — De mégis, ha tiszte- lendőségteknek alkalmatlan ami ottlételünk, méltóztassanak nyíltan megmondani, úgy mi félre állunk. Hogy hányán vannak a nt. lelkészi karból tisztelendő lelkész úrral egy véleményen, azt én nem tudom, de tény az, hogy eddig csak a porrog-szt.-királyi tanító úr nem volt egyháza részéről kiküldve, ez okból bíztuk mindig meg a tanító-egylet képviseletével. Azt mondja, nem érti a lelkészek iránt táplált ellenszenvet. — Nem is értheti, mert nincs, és nem is volt soha. Tagadom a magam, tagadom tanítótársaim nevében, bizonyságúl hívom a nt. lelkészi kar igazságérzetét, hogy találkozott-e minálunk valaha ellenszenvvel. — A nyílt őszinte szó s jogaink védése, nem ellenszenv. Ezen sok, a dolog érdeméhez nem tartozó ügy elősorolása után azon kegyes óhajának ád kifejezést, hogy: „Ne azt keressük, arai egymástól elválaszt, hanem inkább ami egyesít.“ Tehát ne keressük tisztelendő lelkész úr, amint hogy mi nem kerestük eddig sem. Tiszteljük egymás jogait, töltsük be a munkakört, hova állítattunk, munkáljuk közös erővel egyházunk és iskoláink ügyét és mindig a közjó, ne a személyi hiúság kielégítése vezessen benünket. — Erre keveset adok, úgy magam mint összes kartársaim nevében. Én felelek érte, hogy az a tanító-egylet, bár mi nem dicsekedhetünk is nagy hangon egyetemi minősítéssel, a tanító vezetés alatt is épen olyan jó protestáns fog maradni, mintha akár tisztelendő lelkész úr fogná vezetni, s él lelkemben a hit, hogy ami protestáns egyházunk mindenkor tudni fog magának oly hitbuzgó tanítókat nevelni, akikre legféltettebb kincsét a vallás-oktatást is, és a tanító-egylet ügyeinek vezetését is rábízhatja. Ezeket tartottam szükségesnek a tanítói kar és az egylet ügyeinek érdekében elmondani. — Igyekeztem lehetőleg hű s világos képét adni a helyzetnek, hogy az olvasó igazságos Ítéletet mondhasson felettünk. Mindaz által egy perczig sem ringatom magam azon tévhitben, hogy talán tisztelendő lelkész úrat is sikerült volna ami igazunk számára megnyerni. A hol nem érvek, hanem érzékenykedés ellen kell küzdeni, ott nagyon nehéz bármily igaz ügyet diadalra vinni.
