Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 5. szám - Bándy János: A papi gyónások és a tanítók
132 Egy érvet lehet csak felhozni az iskolák államosítása mellett. Ez a haza érdeke. Salus rei publice suprema lex esto. Ezt a protestantismus is köteles elismerni s el is ismerte mindig, vért s éltet áldozott érette. Viszont az állam is köteles elismerni, hogy a protestáns egyházak nemcsak vallásostestületek, hanem a protestantismusnak világtörténeti hivatása volt és van. Azért ha az állam érdeke követeli, a protestáns egyházak le fognak mondani iskolatartási jogaikról, melyekért oly hosszú ideig hűséges kitartással küzdöttek, viszont az állam tisztelve a protestantismus hivatását, el fogja hárítani, a mennyire hatalma kiterjed, azon akadályokat, melyek ma az iskolák hiányában szinte lehetetlené tennék a mi küzdelmünket elveink megvalósításáért. Sass János. A papi gyónások és a tanítók. Kijelentem mindenek előtt, hogy a fenti czimben a prot. papi gyónásokat, u. n. az »kántorszerdákat« és különösen az egy tanítóval biró prot. gyülekezetekben működő »kántortanítókat« értem. Ezzel azonban koránt sem záratnak ám ki azon tanítók sem, kik ketten vagy esetleg többen munkálják egy gyülekezetben annak szellemi veteményes kertjét. Lássuk azonban intentiómat! Istennek jóvoltából a 29-ik évemet töltöm jelenlegi hivatalos működésem körében és ezen elműlt évek egyetlen egyikén sem mulasztottam el családommal együtt legalább egyszer — űj év napján — az úri szent vacsorával való élést. Megvallom azonban, valahányszor az űr asztalához járultam, mindanyiszor bizonyos elfogultság szállta meg bűnbánó lelkemet azon siri csendben végzett úrvacsora osztási actus miatt, mely az én szent vacsorám elvételéig beállt a számosán jelenlevő hívek között az Urnák házában. Mert ha van lélekemelő és magasztos momentum protestáns isteni tiszteleteink alkalmával úgy annak egyik kiegészítő része bizonyosan a szivet — lelket nemesítő alkalmi énekben rejlik, mely mint »művészeti tárgy« a buzgolkodó híveket az ő mély hatásában mintegy előkészíti a következendő igehirdetésre. És eme hatásos alkalmi énekek folytonos és közös elzengése hogy ne volna még aktuálisabb az úrvacsora kiosztás alkalmával! Mert a midőn a gyónás után megkezdődik a szent vacsora elvevése, nem emelkedik-e lelkünk azon szép ének hangjain: »Előtted állok drága Jézusom, mert reád szorult kétséges sorsom« vagy pedig; »Készítsd magad kedves lélek ahhoz, a ki által élek.« stb. Ezen kegyeletes egyházi funktió nem is szenved csorbát akkor, midőn a tanító, mint kántor hivatalból van jelen az ünnepélyes órában, vagy oly helyeken, hol esetleg két vagy több tanító működik, mint kántor a gyülekezetben; mert mig az egyik él a szent vacsorával, addig a másik végzi a .kántori teendőket, azonban olyan helyeken (s ezek vannak leg-
