Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 1. szám - x–y: Az orsz. ág. hitv. ev. tanítóegyesület megalakulási bajai

4

könyöradományokra átlag napi tiz kr. okvetlen szükséges. Azonban ez már évi 35—40 írtnak felel meg, mely bizony már maga is csinos kis összeget képez. Ezenkívül nyugdíj, adó, posta, különféle tagsági, esetleg orvosi és gyógytári stb. dijak mindmegannyi terhek az évi fizetésen, melyek súlyos voltuknál fogva oly alacsonyra nyomják le a család fenntartására megmaradó tiszta összeget, hogy annak láttára bizony nem egy kartársnak fogadhat el szive, felkiáltván az az apostollal: mit ér az eny- nyinek ! Egyszóval azt a csekélyke tanítói fizetést még az ág is huzza. Ezek tekintetbevételével a tiz kros tagsági díj javaslaton épen nincs mit csudálkoznunk.

Ámde, kedves kartársak, az orsz. egyesület állapotaink javítását is feladatául tűzi ki, ne sajnáljuk tehát tőle filléreinket, bármi nehezünkre essék is. Bízzunk egy jobb jövőben és vessünk, hogy — arathassunk. Az orsz. ogyesületnek nem czélja pénztárában fölösleges tőkét gyűjteni, de viszont kiadásait fedeznie kell. S ha később bebizonyulna, hogy az 50 krnyi tagsági díjnál kevesebb is elégséges a kiadások fedezésére — ami különben a tagok számától függ — a tagsági dijak bizonyára le fognak szállíttatni. Addig is azonban maradjunk csak meg az 50 kros dij mellett; egyideig tán még csak meg fogjuk bírni; csoportosuljunk minél többen használjuk fel kellően az ebben rejlő rendkívüli erőt és súlyt, bajaink s anyagi helyzetünk orvoslására s önmagunk gyámolítására, mely nélkül szebb jövőben vetett reményünk nem lehet egyéb, mint eloszló füst és pára.

Mindezekhez azonban szükséges még egy csekélyke adag lel késül t- ség is. Ennek hiányára mutat némileg két másik tanító-egyesület elutasító határozata. Az egyik azért tér felette napirendre, mert nincs képviseleti alpra fektetve, mint a mely nélkül kivihetetlen; a másik pedig minden körülmények között kivihetetlennek tartja. Egy kis lelkesedés mellett azonban az előtérben nem az akadályokat látják és pedig gyakran nagyítva, hanem a czélt, mely aranyos sugáraival befödi, megvilágítva még rideg valóságában is türhetöleg kellemes megjelenésűvé változik. A lelkesedés kevésbbé mérlegeli a nehézségeket, akadályokat és kivihetőséget, hanem bizva a legjobban, bátran halad a czél felé a legbiztatóbb reménységben s ha a czélt nem sikerült elérnie, legalább nem vádolhatja lelkiismerete azzal, hogy nem tette meg tőle telhetőleg kötelességét. Nagyon szép, dicső példák kínálkoznak erre nézve a szabadságharczból, midőn egy maroknyi, de lelkesedéstől eltelt honvédsereg, az ügyszeretet lángjától hevítve, bátran rohant neki a sokszoros túlerőnek, s amit a hideg mérle-