Evangélikus Népiskola, 1899
1899 / 2. szám - Bráder József: A »Hiszekegy« magyarázata
52 Eph. 1., 22. És mindeneket vetett az ő lábai alá és ötét tette mindeneknek felette az Anyaszentegyháznak fejévé. Jézus végre el fog jönni ítélni eleveneket és holtakat. A mint kétségtelen, hogy a nap, mely estve eltávozik tölünk, nem marad el örökre, hanem visszajön reggelre, úgy az, hogy lelkünk napja, az Ur Jézus, ki elment, vissza fog térni, még biztosabb, — mert azt ő mondta. A mint bizonyos, hogy a betegség nyomán jő a halál, úgy kétségtelen, hogy a romlottság maga után vonja az Ítéletet. (Koren P.) Isten tulajdonságainál említettük, hogy ő hosszútürő és kegyelmes; ugyanez áll Jézusra, Isten fiára is, kiben az Istenség teljességgel lakozott. Időt ad a bűnös emberiségnek a javulásra, nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy éljen és megtérjen, azért halasztja jövetelét. De ennek tudata korántsem szolgáljon biztonságunk táplálójáéi, mert az Ítélet napja, melyen Jézus eljövendő lesz Ítélni eleveneket és holtakat, minden pillanatban eljöhet. Jaj pedig akkor annak, kit nem talál készen az Úr! Az Isten akkor az Ítélet napján a jókat megjutalmazza, megadván nékik az örök élet koronáját; a gonoszok pedig az örök kárhozatra vettetnek, hol lészen sírás és fogaknak csikorgatása. Zsid. 9., 27. Elvégzett dolog az emberek között, hogy egyszer meghaljanak, azután pedig Ítélet lészen. Mát. 25., 31—34., 41. és 46. Mikor pedig eljövend az embernek Fia az ő dicsőségével és mind a szent angyalok ő vele, akkor ül az ő dicsőségének királyi székében. És gyüjtetnek ő eleibe minden népek és elválasztja őket egymástól, mint a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És állatja a juhokat jobbkeze felől, a kecskéket balkeze felől. Akkor azt mondja a Király azoknak, kik a ő jobbkeze felől lesznek: Jertek el én Atyámnak áldottál, bírjátok az országot, mely megkészíttetett néktek e világ fundamentomának felvettetése előtt. — Akkor szól azoknak is, kik az ő balkeze felől lesznek ilyen módon: Átkozottak, menjetek el tőlem az örök tűzre, mely készíttetett a Ördögnek és az ő Angyalainak. — És elmennek azok az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre. A II. hitágazat magyarázatában Jézés Krisztust a mi Unmknalc, magunkat pedig elveszett és elkárhozott embereknek valljuk. A bűn az, mely az emberiséget kárhozatra juttatta; ama eredendő bűn, mely Éden- kertjének közepén álló fa alatt a kígyó közbenjárása folytán látott napvilágot. De hála Istennek! nem vagyunk most már elveszett és elkárhozott emberek, mert: „Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett vala. (Luk. 19., 10.) János megszabadított bennünket — elveszett és elkárhozott embereket — a bűntől, haláltól és az ördögnek hatalmából. Valamint az ékszerkereskedő nem kiméi semmi fáradságot, nem sokall semmi áldozatot, hogy drágakövet vagy drágagyöngyöt megszerezhessen, úgy Jézus is nem kímélt semmi fáradságot, nem riadt vissza semmiféle kíntól, csakhogy a legdrágább gyöngyöt, a legnemesebb drágakövet; az