Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 2. szám - Ebenspanger János: Tömörüljünk!

34

Föl, föl, tanítók, föl még akkor is,

Ha elmaradnak minden földi jók;

Ha sors hajója kozátonyra visz,

És sínylődtök nyomorban, mint Hiób.

Egyház-anyátok bárha mostoha,

Ha Messias igája bár nehéz :

Meg ne rendüljön lelketek soha,

Mert fog vezetni folyton égi kéz.

Föl, föl, tanítók, és előre mind!

Nemes harczok mezőjén bárki hull,

Nem szenved áz sebével semmi kínt,

Mert szive ott is édes lángra gyűl.

S ha ez édes láng vég lobbot vetett,

Az égbe szállva, onnét csak mosolyg;

Majd lágy szellő súg szép történetet:

„Ez egy tanító példás élte volt.“

Tóth István.

Tömörüljünk!

»Nem volna-e valami mondani valód az idei első számunk első czikkéhez, illetőleg az országos egyesület kérdéséhez?« Ezt kérdezi tőlem egyik kedves barátom.

Ugyanez nap jött kezeimbe György Aladárnak a Néptanítók lapja 4. számában közölt »Egyesületünk tömörülése» czimü czikke.

És feléledt lelkemben egy nagy időnek az emlékezete, midőn 1867. deczember havában a délmagyarországi (akkor »bánáti«) tanító-egyesület tartá meg Temesvárott alakuló közgyűlését! Pár száz tanító volt ott együtt. Evang., reform., róm. kath., gör. kath., gör. keleti, izraelita és magántanító; magyar, német, román, szerb stb. S mi hozta össze e heterogen elemeket? Nem ám valami parancs-szó. Kizárólag a jó ügy iránt keletkezett lelkesedés. Nem kérdezte senki sem: Múszáj-e mennünk? Szabad-e mennünk? Lesz-e az összejövetelünknek néminemű haszna is? Kapunk-e napidíjakat? Hiúságomat is kielégítik-e azáltal, hogy valami tisztségre emelnek? stb. stb. Mai napság nemcsak ezek a kérdések, hanem azoknak még sokkal nagyobb száma áll utunkba, ha akármely közhasznú czél előmozdítására kellene magunkat elhatároznunk. S ennek mi az oka? Nincs meg az az igazi lelkesedés, mely egyedül képes arra, hogy nagy munkához erőnk s kedvünk legyen.