Evangélikus Népiskola, 1899
1899 / 9-10. szám - Tárcza
284 — Felfordult világ biz ez, fűzte tovább férjem gondolatink menetét, hála és áldás helyett csak rút hálátlansággal és gyakran keserű szemrehányásokkal fizeti vissza a századvégi gyermek a szülők áldozatkész, ségét és végtelen szeretetüket. No én különben nem akarok idő előtt pálczát törni fiam felett, fordult férjem a latin leczkéjét tanúló mujkóhoz, hiszen ha jó szándéka tetté is válik, úgy mindazt, a mivel jövője megalapításához hozzájárul, tunk, kamatosán vissza kell egykor fizetnie szüleinek. — A fabaraczkokat is papa ? kérdi a mi furfangos diákunk a világ legsemmitmondóbb képével, mialatt zavartalanúl tovább deklinálja : Tempus, temporis, tempori, tempus stb. Markóczi Imréné. Eadó Kálmán emlékezete. A kőszegi leánynevelő intézetnek szept. 7-iki ünnepélyes felavatása alkalmával. Irta: Sántha Károly. Árván maradtunk. Üres a helye, Csak a szivünk van bánattal tele És sírva kérdjük a Mindenhatót: Mért vetted még el tőlünk, mért Radót? Elmentél bölcs, lángbuzgalmú vezérünk, De áldott lelked itt marad mivélünk. Mért nem érhetted meg ez ünnepet ? Mit Neked is köszönhetünk, Neked. Megnyílt a csarnok, szüzek csarnoka, Sarumegoldva léptünk be oda. Elhangzott a szív buzgó szent imája, S áment rebegtél felülről reája. Ament rebegtél: s megadja az ég, Melyért könyörgünk s lelkünk lánggal ég : Sionunknak a szebb, dicsőbb tavaszt, Hol a család, e kert, bimbót fakaszt; A hit földjében él és még se hervad, Táplálja vallás, ez az égi harmat. Már látjuk a dús koronájú fát, Sudárba szökken minden egyes ág.
