Evangélikus Népiskola, 1899
1899 / 9-10. szám - Luttenberger Ágost 1846–1899
256 ben megjelent melódiái mind nemzeti népdalaink motivumaiból vannak alkotva. Ezért válnak azok hovatovább a magyar gyermekvilág közkincsévé. Dalai „Tihanyi“ álnév alatt kerültek nyilvánosságra. Gyermek-meséi is, miket dr. Kiss Áron és Péterfy Sándor társaságában irt, kedvelt olvasmányai a tanuló ifjúságnak. Számtani és olvasókönyvei a legjobb népiskolai könyvek közé tartoznak. A pesti evang. nép- és polgári-iskolák értesítőjében kétszer jelent meg tőle értekezés. Különösen sikerült az, mely az iskolai takarék-pénztárakról szól; a Weisz Bernát által inscenált mozgalom minden áron való terjesztése ellen irta azt s hatását nem is tévesztette el. Kár, hogy szép tehetségét, széleskörű ismereteit nagyobb körben nem igen érvényesítette. Úgy látszik, ez a körülmény szerénységén kivül nagymértékű elfoglaltságában is leli magyarázatát. Testvéreinek, rokonainak istápolója, nevelője volt s ennek folytán kijutott neki is, mint sok más tanítónak, a magánórák adásából. Ez lehet magyarázata, hogy — bár tehetségét s arravalóságát tekintve a tanítóság vezére lehetett volna, az egyesületi életben tisztségre nem szeretett vállalkozni; de mint egyszerű tag, mindenkor a legbuzgóbb látogatója s támogatója volt a tanítói gyűléseknek. — A Péterfy Sándor által létesített „Eötvös-alap“ tanítói segélyegyesületnek Luttenberger volt első és sok éven át buzgó titkára s részben neki köszönhető, hogy e jótékony egyesület évről-évre nagyobb sikerrel munkálkodott. Az 1896-ban megalakult „országos evang. tanítóegyesület“ titkárának is őt választották meg kartársai. Ez a tisztség azonban, sajnos, nagyon kevés munkát adott neki. Bizonyára nem ő rajta múlt, hogy az alakulás nehézségein az egyesület máig sem esett túl, sőt mi több: egészen fenakadt. A nyilvános szereplést természeténél fogva is kerülte; a csendes, feltűnés nélkül való munkásságot kedvelte. Általában visszavonultan élt, a mulatságokat nem kereste, inkább otthon ült, tanult, gazdag könyvtárában búvárkodott. Bizalmas baráti körben azonban szivesen időzött. Az u. n. „szombatosok“ társaságának, melynek egyik alapító tagja volt, mindig híve maradt. A békességnek az embere volt mindig, barátságos, előzékeny mindenki, kiváltképen kartársai irányában. Halálát a rokonságon kivül hálás tanítványai, kik rajongó szeretettel környezték, kartársai és nagyszámú barátai kesergik.
