Evangélikus Népiskola, 1899
1899 / 1. szám - Sass János: Sylvesteri elmélkedés
14 meghódítanunk, hogy az ember uralma a világ felett apáink által nem sejtett nagy mértékben gyarapodott. Lelkünk nyugalmát, boldogságát azonban az óriási sikerek sem képesek még csekély mértékben sem megszerezni. Mert nem ébred szivünkben győzelmeink nyomán hálaérzet a Mindenható iránt, nem gondol senki arra, hogy e diadalokat a mennyei atya jótéteményének a bennük lobogva égő prometheusi lángnak köszönhetjük; nem, csak annnyiban van előttünk értéke e találmányoknak, csak a szerint mérlegeljük azok becsét, a mennyiben azok testi jólétünk emelésére szolgálnak. Napjaink fáradhatlan szorgalma és gigászi küzdelmei eredményének igazi becsét majd csak akkor leszünk képesek teljes értékében felfogni és átérezni, hogy ha eljő az idő, bizonyosan eljő, mert a zivataros sötétségben is atyai gond virraszt felettünk, ha majd eljő az idő, a mikor az ember hamut hintve fejére bűnbánó arczczal borúi térdre az egy igaz Isten oltára előtt. Majd ha a bálványok szolgálatában vérig zaklatott, kifáradt, kimerült ember sok keserű tapasztalat és fájdalmas csalódás után végre meggyőződik, hogy nincs sehol idvesség, egyedül a mennyi atyában, ha látja, hogy nagyhangú, ragyogó bálványai egymásután omlanak a porba; megalázkodik majd akkor e határtalan gőg, mely ma azt hiszi, hogy bábeltornyát az egekig lesz képes felépíteni, és a földig lealázott embert a hit szárnyai fogják majd felemelni oly magaslatra, a honnan átlátja, hogy e nagyszerű haladás a végetlen szeretet jótéteményeinek eredménye, az emberiség szent hivatásának: a tökéletesedésnek betöltése, egy-egy lépcső a végetlenség felé törekvésünkben. Akkor majd megteljesedik az ember szíve hálával, örömmel és magasztos önérzettel, melynél fogva fiúi bizodalommal hozunk áldozatot szerető mennyei atyánknak. És hogy ez az idő közeleg, tán nincs is már messze, annak félre- magyarázhatlan jelei tűnnek fel közéletünkben. Megrokkant már a bizalom a bálványok iránt, sokan vannak, kik a terhes áldozatokba, miket azok követeltek, belefáradva, nyugalom után áhítoznak ; csömör és undor fogja el az embereket, kik a gyönyörök karjai közt kerestek üdvöt; borzalommal nézi az ember a rémtetteket, melyekre a féktelen gonoszság vetemedik; megunták a frivolításokat, kiknek eddig azok nyújtottak legédesebb örömöket, elfordúl az olvasó azoktól az Íróktól, kik kedvtelve rántottak porba mindent, a mi szent, tombolva gúnyolódtak minden felett, a mi iránt az ember kegyelettel szokott viseltetni; és számtalanon vannak, kik — habár vezér nélkül tapogatózván a sötétben tévutakon, nazarenizmus, baptismus, spiritismusban s más efféle tevélygésekben — keresik az egy igaz Istent. Mindenféle előjelek arra mutatnak, hogy világfordulat előestéjén állunk. A föld befejezi és újra kezdi pályáját a nagy világűrben. Új esztendő virradt reánk az idők mérhetlen folyamatában. Kérjük a Mindenhatót, hogy bocsásson reánk ez évben új fénysugarakat végetlen böl-
