Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 4. szám - Tárcza

124

Kereszt alatt.

Jer borulj rám gyászos szent borúddal, Fájdalomnak síró angyala!

Koszorúzz meg tőviskoszorúddal,

S jobb és tisztább lészek általa. Szenvedésben kél a hit sugára,

Mint a csillag barna éj felett,

És vet fényt a bujdosó utára,

Mely a czélhoz elvezet.

Hullj könnyem, hullj, sokszor sír az ég is, A fényes nap gyakran elborul;

Am e könnybe, e borúba mégis Csoda-áldást rejt és fényt az Úr.

Szívem is ha szívesen fogadja E nagy áldást, mit most könny fakaszt: Lesz gyümölcse — jó a jóknak Atyja,

S nem kell ejtnem bús panaszt.

Oh ki sírsz, az égi Szénvedőt nézd,

Kinek élte jászol és kereszt,

S megtanulod, hogy az égi érzést Földi fényben s kéjben ne keresd.

A meytört szív csillogó könnyében Lelked édes boldogsága kél :

Mint szivárvány kél a síró égen A nap megtört fényinél.

Titkos és nagy az Úr gondolatja,

Ki mehetne végire vajon ?

Rám szakadhat a menny boltozatja,

S Ő akarja, nem leszen bajom.

Oh én szívem, csak viseld kereszted Megadással, békén, hallgatag,

S melylyel arczod halványra fereszted — Hidd, a könnyből üdv fakad:

Sántha Károly.