Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 3. szám - x–y: Mea culpa…
66 Mea culpa .... .... Mea maxima culpa ! Ezer bocsánat, hogy a központi bízott- ságot másfél évi veszteglés után immár tevékenységre szólítani merészeltem. Átlátom, hogy ez tőlem valóban „méltatlanság, tapintatlanság, — sőt — kegyetlenség* volt! Látjátok!? Mindig mondtam én nektek, hogy nem halt meg,... . dehogy született halva, .... hanem hát nyugvás által még kissé „érnie“ kell. Meg aztán mit is kutatolódtatok ti köpönyegen belől, vagy kívüli lehető és lehetetlen okok után; nem megmondtam, csak várjatok, hogy megérhessen, még pihennie kell, ha a mellett némely kiszolgált veterán és nem veterán kántortanítónak s még több kántortanítói özvegy és árvának fel is kopik az álla. Most itt van ! Megérthettétek velem együtt, hogy részben magatok vagytok okai a késedelemnek, ti vagytok a hibásak ! Szinte csudálkoznom kell, hogy ez — noha elég világos — soha egyikünknek sem jutott eszébe ! De térjünk a dolog komolyabb oldalára. Itt mindenekelőtt egész határozottsággal ki kell jelentenem azt hogy sürgető felszólalásommal sem a közp. bizottságot, sem annak bármely tagját bántani, avagy megbántani nem akartam ; ez czélom, nem volt s nem is lehetett, mert először ehhez jogom sincs, másrészt — a mit szem elől téveszteni soha senkinek sem szabad — nem szolgálna az ügy előnyére. Hogy pedig általam is nagyra becsült Luttenberger Ágost titkár úr, az egész ódiumot magára vette, mely által a bizottságot vitéz harczos- ként mintegy saját testével fedezi, ezt én még az általa kijelentettek után sem vehetem egyébnek, mint egy igen szép jellemvonásnak. Nagyon helyeslem abbeli eljárását is, hogy oly dolgok részletezésétől, melyek az ügy előnyére nem szolgálnának, tartózkodni óhajt. Ebben én is követem őt, minélfogva csak jelzem, hogy az eddigi huzamos csend oka felől szintén illetékes helyről egészen másként voltam informálva, és pedig szinte leverőleg. De tekintsünk most ettől egészen el s vegyük úgy a dolgot, mint a hogy azt L. úr elibénk állítani szives volt. Ez esetben az az észrevételünk, hogy mi az első lépés megtételét nem képzeltük holmi nagy fáradságot és sok időt igénylő munkának; mert mi azt hittük, hogy miként valamennyien, úgy az orsz. bizottság is az országos gyűlés határozatához fogja magát tartani. Ennek határozata pedig, a mint a múlt alkalommal is említettem, az volt, hogy az alapszabály-tervezet a tanítói körök elnökségeinek a kerületi bizottságok utján megbeszélés végett megküldessék s a visszaérkezett vélemények acceptálása által netán módosúlt alapszabályok küldessenek meg úgy az egyházi főhatóság, valamint közoktatási minisztériumhoz megerősítés végett. A másik határozat pedig — a mint a jegyzőkönyvek is igazolják — az volt,
