Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 8-9. szám - Pálmay Lajos: Elnöki székfoglaló beszéd
225 Elnöki székfoglaló beszéd. (Elmondotta Pálmay Lajos rétii lelkész — mint a győri ág. hitv. ev. egyházmegyei tanító- egyesület új elnöke — Győrött, 1898. évi junius hó 6-án tartott tavaszi közgyűlése alkalmával.) Nagyságos Elnök Ur! Igentisztelt Egyesület! Mikor a győri ág. hitv. evang. egyházmegyei Tanító-egylet megbízottai velem azt a váratlan hirt közölték, hogy csekélységemet elnökké választottak, — megvallom — haboztam egy pillanatig, hogy ezen megtisztelő megbízatást elfogadjam-e? Mert kétség merült fel lelkemben, hogy én, ki eddig nagyon is szerény körben éltem hivatásomnak, tudom-e helyét pótolni annak, ki nemcsak a kegyelet körül szerzett magának elévülhetetlen érdemeket; hanem mint a kerületi népnevelésügyének egyik vezérférfia, nagyobb látókörrel, több tudással és tapasztalati bölcseséggel szolgálta a népnevelés és népnevelők ügyeit. De hogy habozásom daczára mégis ma itt lát az igentisztelt Egyesület, annak kettős oka van. Az egyik, hogy nem hagyhattam figyelmen kívül azon személyi tekinteteket, melyek engemet az igentisztelt Egylethez kötnek. Annak élén ugyanis mint elnöktársamat, azt a nagyrabecsült férfiút látom, ki velem az egyházkormányzat terén már hosszabb idő óta működik, mely idő alatt minden szépért, nemesért lelkesülő jellemét volt szerencsém megismerni s tisztelni azt az áldozat- készséget, mellyel a jó ügyet mindenkor tettel is szolgálja. De nemcsak az egylet fejéhez; a t. tagokhoz is az őszinte nagyrabecsülés érzelme köt, mert ismerem azt a dicséretes munkát, mit nemzeti nagylétünk emelésére mindnyájan végeznek, többekhez benső barátság fűz, sőt az idősebbek között nem egyet, mint volt kedves tanítómat soha nem szűnő hálával tisztelek. De talán fontosabbak voltak ezen személyes tekinteteknél azok az elvi okok, melyek elhatározásomban vezettek. Igentisztelt Egyesület! Az én életem, munkálkodásom, örömöm, reményem elválhatlanul össze van forrva a népnevelés szent ügyével. Nekem hitvallásom, hogy egy nemzetet nagygyá nem annyira tudósai, államférfiai és hadvezérei tesznek, mint inkább felvilágosodott népe; hogy az iskola csak akkor felel meg feladatának, ha nemcsak arra tanítja meg az embert: miként boldogul az életben, hanem arra, hogy miként lesz boldog, szóval ha az emberiség eszményképének lesz temploma. Az az ideál lebeg szemem előtt, hogy e közös czél érdekében fogjon kezet társadalom, állam és egyház; politikus, tudós, lelkész és tanító álljanak azon zászló alá, melyen a nemzeti vallásos nevelés jelszava ragyog. A hol ezt a czélt kell szolgálni, ott időmet, fáradságomat, tehetségemet mindig készséggel felajánlom s mivel tudom, hogy az igentisztelt Egyesület működése előtt is e magasztos czél lebeg, azért engedtem a megtisztelő bizalom hivásának.
