Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 1. szám - Polgár József: A botbüntetés mint fegyelmi eszköz a népiskolában
13 Lássunk nehányat ezen okok közül. Sokan azt állítják, hogy a botbüntetés, mint fegyelmi eszköz, különösen a falusi népiskolában, hol annyiféle vásott gyermekkel van a tanítónak dolga, a nevelés és tanítás sikerének előmozdítása czéljából épen nem nélkülözhető, mert némely műveletlen szülők gyermekeivel kik otthon egész gyermekségük ideje alatt nem igen hallanak egyebet káromkodásnál s nem látnak egyebet a legkülönfélébb durvaságoknál, csak hasonló nevelési eszközök alkalmazásával lehetséges valamelyes sikert elérni a tanügy körül, melynek mellőzése egészen elhibázott s czél tévesztett dolog volna. Lehozzák továbbá, hogy a törvénykezés maga is, igen helyesen, elismerte, még pedig csak a közel-múltban a drasztikusabb fegyelmi eszközök használatának jogosultságát, midőn Ítélő táblai döntvényként kimondja, (Pécsi kir. ítélő tábla 1891. évi 1813. XX. „Magyar Közigazgatás“ 1892 20. számából.) hogy „a tanítónak az iskolás gyermekekkel szemben házi fegyelmi joga van s a tanító a gyermekeken elkövetett könnyű testi sértésért nem büntethető“ És váljon miféle eszközt is használjon ezek helyett egy falusi tanító ? A botnál egyéb nem is igen áll rendelkezésére, mert a mit ajánlanak, az ily durva gyermeksereg között egy dobófát sem ér. Azután utóvégre a tanító sem lehet fából, ereiben csak nem folyhat víz, hogy néha napján feline háborodnék a gyermekek által elkövetett turpisságokra s lehetetlen, hogy az megtorlatlan maradjon s a nebulók soronként jól helybe ne hagyassanak. Hát ha még valamely botpártoló tanítónak a nálánál erősebb, gazdagabb s így befolyásosabb Bundás Péterrel merül fel egy kis különbözeti ügye, pipaszár nélkül váljon, mivel egyenlíthetné azt ki iskolába járó nebulóján ? De ettől eltekintve is miképen volna képes existálni egy sokszor 100 —150 növendékkel biró népiskolában a tanító bot nélkül, főként, ha az még osztatlan is? Az osztatlan népiskola mizériáit az abban foglalkozók elég bőven ismerik s így tudják azt is,| hogy a képzőből kikerült s bármely nemes intentióval megrakodott ifjú is, ha magát lehetetlenné tenni nem akarja, az osztatlan népiskolában utóvégre kénytelen lesz a boldog végét fogni s lecsapni a rakonczátlankodó gyermeksereg közt. Ehhez járúl aztán még az osztatlan népiskolától való túlcsigázott kivánalom. Hisz az osztatlan népiskola, noha az egyes osztályokban magukban véve nem is, de I—VI. osztályt egybefoglalva oly bő tananyaggal rendelkezik, hogy azt keresztülvinni teljes lehetetlen, azt, ha csakugyan bevégezni akarjuk úgy kell keresztül hajtani. A tanító kénytelen itt a tanidőt többször negyed órákra felosztani s így nem lehet ideje a rakonczátlankodó gyermeknek hosszasabban szivére beszélni, hanem kénytelen hamarosan bánni el vele, hogy tovább tehesse dolgát, mert a dolog tömérdek s az idő pedig nem vár, a leszámolás ideje kérlelhetetlenül közeleg, midőn is mennél több eredményt kell felmutatni a tanítónak, ha csak az iskolavizsgáló előtt, legfőbb esetben, pirulni nem akar. Erre az eredményre pedig nagyon sokan aspirálnak,
