Evangélikus Népiskola, 1897

1897 / 6-7. szám - Jausz Vilmos: Belső missió

182

Ha soraimon vógfg pillantok, úgy veszem észre, hogy nem teijeszkedtem ki a kisebb módszertani részletességekre; de szándékosan tettem azt, hiszen az apróságokat mindnyájan tudjak.

Tisztelt kartársak ! Méltóztassauak e fontos tárgyhoz hozzá szólni. Tisztázzuk a dolgot, váltsunk eszmecserét. Győzzön a jobb!

Simkó Endre.

Belső missió.

Az evang. egyházban — egyik jeles hitsorsosunk szava szerint — az általános hadkötelezettség ki van mondva. Nem ágostai hitvallásunk törölte el a laikus és pap közötti külömbséget, az igaz kér. hívőnek papi kiváltság- levelét maga Jézus irta meg értünk ontott vérével, és Péter I. levele (29) nemcsak a papoknak, hanem Jézus összes hívőinek mondja : „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok.« Ha tehát a rend kedvéért van ev. egyházunkban is lelkészi kar, de nincs papi rend ! Mert mindnyájan papok vagyunk, legalább hivatásunk szerint. Ez a méltóság azonban jogokkal jár. Sajnos, hogy a kik az egyetemes papság eszméjére hivatkoznak, nagyobbára csak a jogokat igénylik, de annál kevésbé törődnek a szép joggal járt s e jog feltételéül szolgáló kötelességekkel. Nemcsak a léikésznek tiszte, hogy az apostol szerint — annak hatalmas dolgait hirdesse, a ki minket a setétséuből az ő csudálatos világosságára hivatta. P'eladata ez minden kér. hívőnek.

De igaz, kétszeresen feladata a lelkésznek és tanítónak, keresztyén voltuknál és élethivatásuknál fogva. Ok nevelik azt az ifjúságot, melyből az egyház felnőtt öntudatos tagjai válnak. Nemcsak a vallástani órákban nevelik, hanem példájukkal, azzal az eszménynyel, melyért lelkesednek s melyről szívből s azért szívhez szólnak, azzal a szeretettel, melynek egyetlen munkája — Fichte szerint — nagyobb meggyőző erővel bir, mint a legélesebb elme bizonyítgatásának. A mire az egyháznak szüksége van, annak csiráját korán oltsuk a fogékony gyermeki szívbe, hogy a mikor az ifjú leányka férfiúvá, nővé senkit, az egyház munkájában mint igazi papok részt is vegyenek.

Gyakorta halljuk mar egyházi és iskolai téren emlegetni a belső missiót. Sokan még úgy tekintik, mint idegen terméket s ezért minden idegenkednek tőle; mások még nem látják életkezettnek a belmissió idejét s csak a távoli jövő zenéjét hallják a névben. De csalódnak. Hajnalodik már nálunk is ; és a szívek megindúlnak az ész szavára: »Az elveszettet megkeresem, és az eltévelyedettet vissza hozom, és a megsérültét bekötöm és a betegest megerősítem.«

Mikor hazánk az önkényuralom alatt sínlődött, iskoláinkban s főleg prot. iskoláinkban már a független, alkotmányos Magyarországot tanították. Tanították, mikor még nem volt meg. Nem lehetne-e az iskola a belső missiónak is útegyengetője ? Nemcsak lehet, de akárhány intézet tényleg már az