Evangélikus Népiskola, 1897

1897 / 10. szám - Necrolog - Irodalom

307

N e e r o 1 o g.

Jausz János, a ki 19 évig- a bácsmegyei Szeghegy községben mint tanító áldásosán működött, a f. évi szept. 3-án Budapesten meghalt. Az elhunyt testvérbátyja volt Jausz Györgynek a soproni áll. fels. leányiskola igazgatójának, a jeles nép- és ipariskolai tankönyvirónak. Atyjok is tanító volt ugyancsak Szeghegyen, itt 37 évig, másutt 21 évig, A most elhunyt Jausz János ugyan már évtizedek óta mint földbirtokos gazdálkodott, de gyülekezetével akkor sem szakította meg az összeköttetést, a mikor néhány év előtt, miután gyermekeiről szépen gondoskodott volt, mint magánzó a fővárosba költözött. Mert fáradhatatlan szorgalma, ritka takarékossága és még ritkább igénytelensége nemcsak kellemes otthont szereztek tiz gyermekkel megáldott családjának, hanem öregkorára gondtalan életet is biztosítottak neki. Mig gyülekezete körében tartózkodott, annak javát munkálta Istenadta azon tehetségével, hogy értett a nép nyelvén szólani mint kevesen; megírta Szeghegy községének évszázados történetét egy vaskos kötetben. De legtöbbet épített patriarchális egyszerűségével, szókimondó egyenességével, mesterkéletlen őszinte mély vallásosságával. Fél év óta kínossá vált betegségében is keresztyéni megadással tűrte az Istentől reá mért sorsát. Holttestét, miután Horváth S. budapesti lelkész megáldotta, hazaszállították gyermekei Szeghegyre. Itt szept. 5-én Friedrich Zsigmond s.íelkész végezte a temetési szertartást, a halotti beszédet a templomban — a boldogultnak határozott kívánsága szerint — unoka- ücscse, Jausz Vilmos soproni theol. tanár tartotta. Általános részvéttel kisérte Szeghegy lakossága volt tanítóját és szinte félszázadig lelkes vezérét utolsó íöldi útjára. Áldás emlékére.

Irodalom.

„Evangelische Blätter aus Ungarn.“ Ez lesz a ozime azon új egyházi lapnak, mely a reformáczió nagy emlék napjától október 31 -töl fogva Szabó Aladár, budabesti ev. ref. theol. tanár és J a u s z Vilmos, soproni ág. hitv. ev. theol. tanár, szerkesztése alatt meg íog jelenni. Sajnosán tapasztalták mindazok, a kik a külföldi, különösen németországi testvéregyházakban megfordultak, mennyire tájékozatlanok külföldi hitrokonaink mindabban, a mi hazai egyházaink múltjára és jelenére vonatkozik. E sorok írója örömmel tanúskodhatik arról, hogy külföldi megitél- tetésünknek és bizony többször elitéltetésünknek is az oka a legritkább esetekben keresztyéntelen gőg vagy rossz akarat, hanem éppen a tájékozatlanság. És ennek, csak valljuk meg őszintén, nem pusztán ők maguk az okai. Mennyit törődünk velők mi ? Aligha többet mint ők velünk. De ez nem jól van úgy! Mi magyarországi lutheránusok és reformátusok elvégre nemcsak a külső jogi egyházaknak tagjai vagyunk, hanem való-