Evangélikus Népiskola, 1897
1897 / 1. szám - Tárcza
30 Öröm és köny . . . mily megkapó jelenségek ezek együtt! Örülni, mert másoknak örömet szereztünk, könyezni, mert árva az, kinek örömet szereztünk, oly érzemény, mely a szív nem utolsó élvezetei közé tartozik Boldog, ki értékét, becsét felfogni tudja. Az ártatlan árva gyermeki arczoknak kimosolyodó vonásai, azoknak az (egykor sírástól kivörösödött) tükörtiszta szemeknek megkapó felcsillanásai, azoknak a szerényül fedett testtagocskáknak örömremegései megtanítják az embert örülni, érezni. — Csakhogy ide is beköltözködött a hiúság! Fényes köntösökbe takaródzik a jótékonyság. Nem csak a balkéz vesz tudomást arról, amit a jobb cselekszik; de úgy tűnik fel előttem mintha azért cselekedné, hogy újságok hirdessék s magasztalják jótékonyságát. Hány árvának, ügyefogyottnak, elaggott szegény léleknek lehetne felszárítani könyeit, csillapítani éhségét, felmelengetni dermedt tagjait abból az oktalan fényűzésből, mely semmivé válik a gazdagok karácsonyfáján és a novemberi kegyelet estéjén ? Mennyi árvaházat és menedékházat lehetne alapítani s fentartani ha a csillogó temetések, halotti esték, divatos karácsonyfák fölösleges csillogását oktalan fényűzését a természetes egyszerűség váltaná fel, helyette e czélra szentelné tilléreit az emberiség. Te, jó testvérem tanítónő lész. Szerény állásod lesz, de annál szebb, fontosabb hivatásod. Hassa át lelkedet szivedet igazi krisztusi szeretet, akkor könnyű lesz betölteni hivatásod. A szeretet nemessé teszi a szívet, a szeretet a leghatalmasabb eszköze a nevelőnek A krisztusi szeretet mindig talál utat a szegények istápolására, mert nem a hiú csillogásban, oktalan fényűzésben keresi örömét. Vésd szivedbe szerető bátyád oktató sorait, ne feledd azokat soha ; jó tanácsadóid lehetnek az élet göröngyös utain. Isten velünk ! Soraid kéri szerető bátyád. Sopron 1896 deczember hó 28. . Simkó Endre. Az tíj ezred hajnalán. Múltba omlott ezred sirja mellett Főd lehajtva, térdre, térdre nemzet! Csalfa képek, délibábos álmok : Mit a jövő szép ködében láttok. Ne siess úgy, eltűnik az álom, S erőd megtör a bús valóságon! Itt az elmúlt, tekints vissza rája, Vészszel, vérrel el-beirt lapjára ! Kél a hajnal, szórja fényét széjjel, Bús ködével tűnve száll az éjjel.
