Evangélikus Népiskola, 1897

1897 / 11. szám - Gyakorlat

334 káros szellemünk épségének, egészségének épségében (egész­ségében), épségtelenségében (betegségében) .._.); — ha azt mondom, hogy szeretem szellememet, mint lelkem foglalatját s ha ezen fontos szerepének megfelelöleg javát ahhoz értő ember­rel (tanárral) megbeszélni el nem felejtjük. Tettel, ha szellemünk kivánságát megteszszük (. . . épségében épségben- tartására, növelésére, gyarapítására tanulás, olvasás, iskoláztatás által; épségtelenségében éppé tevésére, egészségtelenségében egészségessé tevésére vonatkozólag, ahhoz értő ember segítsé­gével); — ha szellemünk kivánságát idejében megtenni el nem mulasztjuk. Szellemünk iránt való szeretetiiuknek ellentmondó ellentéte a szere- tetlenség, gondolattal, szóval, tettel, ha az előző pontban foglaltakat nem teszszük; ellenkező ellentéte a gyűlölet, gondolattal, szóval, tettel, ha az első pontban foglaltaknak ellenkezőjét teszszük. — Mindkét nyilatkozta tás lehet igenleges é3 nemleges, a szerint a mint kiindulólag megteszszük vagy nem teszszük meg, vagy nr.ulasztólag megteszszük, vagy nem teszszük meg, a mi e két nyilatkoztatás körébe vág. Szellemünk iránt való szeretetünknek túlságba vívése az önszeretet (önzés), gondolattal, szóval, tettel. Gondolattal úgy, hogyha minden szellemünk által felfogható dolgot megkívánunk és egyszersmind elkívánunk s egyedül önmagunk tulajdonává óhajtjuk tenni. Ez az elkivánás történhetik másnak szellemét és szellemi munkáit illetőleg. — Szellemét illetőleg úgy, hogyha más szellemi nagyságát, szellemi íelsőségét, — szellemi munkáit ille­tőleg úgy, ha szellemi műveit elkívánjuk; — ha ezen kívánságunkat elfojtani nem tudjuk. Szóval, ha azt mondjuk: beh szeretném ennek vagy annak az éles eszét, könnyű felfogó képességét, mikor tudjuk, hogy az az éles ész a másé • — ha kívánságunkat magunkba fojtani nem tudjuk. Tettel, ha a más szelleme termékeit eltulajdonítjuk; — ha a más szelleme termékeinek békét hagyni nem tudunk. A ki a más szelleme termékeit igen elkívánja s jogtalanúl magáévá teszi, saját neve alatt kiadja, az — lop. (Plágium ; ollózás). Szellemünk iránt való szeretetünk túlságbi vivésének, az önszeretetnek elleutmoudó ellentéte az önszer eteti enség (önzetlenség), gondolattal, szóval, tettel, ha az előző pontban foglaltakat nem teszszük; ellenkező ellentéte a jótékonyság (közlékeuység, tanítás), gondolattal, szóval, tettel, ha az első pontban foglaltak ellenkezőjét teszszük, vagyis, ha szellemi kincsünket, tudományunkat közkincscsé teszszük. (A szellemi jótékonyságot ugyanazok irá­nyában gyakorolhatjuk, mint a testi jótékonyságot). Hálánk szellemünk iránt háromféleképpen nyilvánulhat, c) u. m.'- gondolattal, szóval, tettel. Gondolattal úgy, hogy ha szellemünk jótéteményeit elismerjük (. . . hogy szellemünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom