Evangélikus Népiskola, 1897
1897 / 1. szám - Tárcza
28 Divatos öröm, divatos bánat. (Oktató levél.) Édes testvérem, Margit! Vettem kedves, becses soraidat. Azt irod: „Karácsony közeledik, ki-ki siet ilyenkor, hogy övéinek, szeretteinek egy-egy kedves meglepetést szerezzen Én is elgondolkoztam, mi meglepetést szerezzek az én kedves jó bátyámnak. Mit} mit, mikor oly szegény vagyok és nekem a legcsekélyebb harasztot is pénzen kell megszerezni. Könyek közt kelle lemondanom. Kedves jó bátyám nem küldhetek neked ajándékot, de a helyett fogadd testvéri szívem egész szeretetét, azon jóki- vánatomat: engedjen a jó Isten számtalan boldog karácsonyt megérned. Az anyagi jó elenyésző boldogság a mellett, a mit az önzetlenül szerető szívek egymának nyújtanak“. Igazad van húgom: az anyagi jó csekély boldogság, az igaz szeretet a valódi boldogság kúi forrása. Nem is vártam én tőled (képzőintézeti növendéktől, de mástól sem) egyebet, mint kedves soraidat, testvéri szeretetednek nyilvánulását; hiszen oly becses ajándékok ezek, miket pénzzel, anyagi javakkal megvásárolni nem lehet ! Manapság a divatok korát éljük ; az egyszerűségében nemes, fenségében magasztos, lélekemelő karácsonyest helyett divatos, csillogó, hiú pompában tündöklő karácsonyfák cultusát űzik. Látszani, tündökölni ez korunk jelszava ! E ferde vonás ott kísért a karácsonyfánál, ott a halottak csendes otthonában, a zimankós novemberi estén. Itt is, ott is apró-cseprő lángok, csillogó ákom-bákomok, színes lámpák, tüzek, pénzért vásárolt művirágok. Mik ezek ? A hiú emberiség gyarló szülöttei, a divatos s anyagias irányú öröm, bánat kirakatai, tüntetései. Azt mondják, az emberi egyenlőség a bölcsőben és koporsóban van képviselve. Hiú önámítás! Az ember itt is, ott is harczol az egyenlőség magasztos elve ellen. A szülöttet és meghaltat külsőségek által különbözteti meg egymástól. A bölcsőnél, a karácsonyfánál nem az igaz öröm üti fel tanyáját, a temetőben nem az igaz bánat virraszt többé, hanem a külső fény: divatos öröm, divatos bánat. Az a legboldogabb, a ki felcziczomázott, fényes színes lámpások alól nézheti, hallgathatja a kíváncsiskodók ámulatát s dicséretét. Igen, fül- és szemtanúja valék, midőn egy módosabb család felgyújtotta csillogó karácsonyfáját, ablakot tárt s félrehúzódva leste s élvezte az utczán járó-kelők írigy- kedéseinek s ámulatának hangos kifejezését. A halottak estéjén is legtöbben nem sírni, kegyeletet tanúsítani, hanem szórakozni mennek a temetőbe. Az igaz könyek közé pajzán kaczaj vegyül. Oktalan fényűzés a karácsonyest, a Megváltó születésének örömünnepe, — ugyanaz az ember elmúlásának gyászos ünnepe, a temetés is. Látványossággá alacsonyéit mid a kettő! Az istenember jászolban
