Evangélikus Népiskola, 1897
1897 / 11. szám - Sass János emléke
322 ban és növényzetben. És maga az ember, Istennek gyermeke, ba itt testvéri szeretettel öleli egymást, amott ádáz, vad indulattal törekszik egymás ellen. Az egész világ csupa ellenség és hűséges jó barát. És az életviszonyok e bámulatos szövevénye közt nem csekély bölcseség, kitartó testi és lelki erő, gondosan elsajátított képesség szükséges ahhoz, hogy az ember a harczot diadallal végezhesse be s pályafutásának czélját elérve nyugodt lélekkel hajthassa fejét pihenőre. De a gondviselés oly végetlen jósággal rendezte be ezt az életet, hogy meg van adva mindenkinek az alkalom e harcz sikeres folytatásának feltételeit megszerezhetni. Törvényeket alkotott a gondviselés és ezeket az emberi lelkiismeret és a nagy természet könyvébe irta be, mely mindenki előtt nyitva áll. A ki a törvényeket szigorú következetességgel, a törvényhozó iránti szent kegyelettel megtartja; a ki azoknak örömmel, tisztelet és szeretet érzelmeivel engedelmeskedik; aunak élete, akár bíborban született és a sors dédelgető dajkálása vette körül, akár kunyhóban pillantotta meg a napvilágot és sanyarú sors volt állandó kísérője, minden körülmények közt győztes hadvezér diadalutjához lesz hasonló. Nemcsak élete lesz annak sikerteljes, nemcsak sirja mellett áll részvéttel a tisztelet, szeretet és hála, hanem elpusztíthatlan emléket állítanak ő neki szíveikben, kik áldásos küzdelmeinek eredményeit élvezék s a kiknek szemei előtt mintaszerű élet példányképe gyanánt él maradékról maradékra időtlen időkig. Ilyen volt az élete S ass J á n o s volt csöngei tanítónak. Azon milliók közül való volt, kik a társadalom alantabb fekvő rétegében születve hatalmas karú pártfogók, befolyásos gyámolok nélkül egyedül Istenben és saját erejükben bízva harczolják végig azt a nagy harczot, melyet emberi életnek nevezünk. Mert hiszen minek tekintik a néptanítót ma, a felvilágosodás századának végén, ha nem napszámosnak a szó legteljesebb értelmében, akár ha nézzük az ö munkaterhét, akár társadalmi állását, akár munkája anyagi jutalmát. Mennyivel inkább volt napszámos a néptanító e század elején, a mikor nálunk a szellemi haladásnak még a szükségérzete se ébrede fel. Ilyen napszámos volt Sass János édes atyja, János, Somogymegyének Ns.-Pátró községében. Ilyen napszámos volt ö maga is, majdnem teljes 65 esztendeig fáradhatatlanúl és bölcseséggel működvén az Urnák kertjében. Atyja számot vetve anyagi erejével, hogy öt gyermekét felnevelhesse, legidösb fiát Jánost, ki 1810. január 16-án született, az iparos pályára szándékozott adni. De a helybeli lelkész, ki a zsenge fiúban mutatkozó tehetséget korán felismerte, addig biztatta, bátorította a költségek nagysága miatt tartózkodó tanítóját, hogy a tanulni vágyó gyermek legforróbb óhajtása beteljesedett. Tizenkét éves korában a csurgói reform, gymnasium növendékei sorába avatták fel; három év múlva pedig a soproni evang. főgymnasium muzsasergébe lépett be. Itt a gyermek lassanként
