Evangélikus Népiskola, 1896
1896 / 1. szám - Tárcza
23 A megmaradtak részben a keleti Kárpátok vidékére (Erdély) vonultak vissza — a hagyomány szerint ezektől származnak a mostani székelyek — részben beolvadtak a vidéken lakó idegen nemzetiségekbe, részben pedig vissza vándoroltak ősi hazájukba. így lett vége a nagy Hunországnak, mely birodalom csak mintegy száz évig állott fenn. Az ősi hazába visszakerült hunok nagyon sokat regéltek a volt új haza szépségeiről és gazdagságáról, Ennek hatása alatt az avarok kedvet kaptak az elvesztett hun birodalom visszafoglalására. Azért egy Khán, vagyis uralkodó vezetése alatt, mintegy 100 évvel a hunok legyőzetése után, azaz 570 ik év körül útra keltek és sok küzdés s viszontagság után újra elfoglalták a hunok által bírt területet s megalkották az Avarországot. De ezek sem laktak itt 200 évnél tovább, mert a szomszéd országgal, a hajdani frankokkal háborúba keveredtek s azok királya Nagy-Károly által 791-ben legyőzettek, ki az elpusztított ország egy részét aztán birodalmához csatolta. A sok küzdés folytán számban nagyon megfogyatkozott avarok nem voltak többé képesek a további ellenállásra, s egy részök Ázsiába tért vissza, a többiek pedig lassanként egybeolvadtak a közibük települő németekkel és szlávokkal. A visszatért avarok, a régi hunok maradványai által terjesztett csábitó híreket az új hazáról megerősítették, minek folytán körülbelül száz évvel később az avarok maradványaival a magyarok indúltak volgamelléki hazájukból az új haza felkeresésére. Először azonban a Don környékén telepedtek le; később tovább vonúlva egyideig az Etelközben (Dniper és Duna közt; Etel = folyóvíz) ütötték fel tanyájukat. De mivel az ellenséges népektől (besenyők) itt sem volt nyugtuk, a hajdani hun birodalom felkeresésére indúltak. Az erdélyi havasokban meghúzódó hunnok maradékaival egyesülve a magyarok száma mintegy félmillió lehetett, (a harczosoké 100 ezer), kik hét vezér vezetése alatt állottak. A fővezér volt Álmos, A többi vezérek nevei.; Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm. Mivel Álmos öregsége miatt már nem érzett magában elég erőt a fővezérséggel, különösen az új haza elfoglalásával járó fáradság és teher elviselésére: a fővezérséget letette s a vezérek maguk közül Álmos fiát, Árpádot választották fejedelemmé. Árpád azon időben mintegy 40 éves erőteljes férfiú volt, a mellett okos, vitéz és bátor, ki vasmarokkal nyúlt a kissé meglazúlt rend helyreállításához. A megválasztott új vezérnek a nép hűséget esküdött, vállra emelte s nagy lelkesedés mellett a táborban körülhordozta. A hét vezér pedig egymás között vérszerzödést kötött; vagyis karjaikon a bőrt felvágván, a kiomló vért egy közös edénybe folyatták, jelképéül annak, hogy ezután csak egy vezért vagy fejedelmet fognak elismerni, az ellenszegülök pedig vérükkel lakóijának. Ezután egymás közt fogadalmat tettek, hogy a fejedelmet ezentúl mindig az * Árpád-családból fogják választani.
