Evangélikus Népiskola, 1895

1895 / 3. szám - Péterfy Sándor: A "Tanítók háza"

74 tendő munkássággal hívhatna életbe, a miniszter pártfogása és támogatása mellett a társadalom, a vármegyék és a székes főváros közönségének áldo­zatra kész segítő jobbja által is felkaroltatva — a millenium idejére csakugyan megvalósítja; és ezért a fentebb említett miniszteri rendelet ki- bocsájtása után nyomban szétkiildötte a »Tanítók háza« érdekében irt kérő leveleit. Az Eötvös-alap egyesülete a fővárostól alkalmas helyen telket kért a »Tanítók háza« számára, s viszontszolgálatai felajánlotta először, hogy a fővárosi hivatalos tanító-egyesületnek ingyen otthont biztosít és másodszor a tanítók házában négy, a főváros által kijelölendő árva ifjút gondoz ingyen. A vármegyék közönségétől pedig azt kérte egyesületünk, hogy járuljanak a saját vármegyéjük részéről 1800 forintnyi alapítványnyal a »Tanítók házának« felállításához, a miért az egyesület az egyes alapít­ványtevő vármegyéről fogja a tanítók egyik-másik szobáját elnevezni és az alapítvány jogán egy-egy jelesen tanuló ifjúnak az illető vármegye ajánla­tára ingyen lakást fog adni. Megkereste egyletünk az ügy érdekében a társadalmat is és pedig nem hiában; mert a magyar társadalomnak az a része, a mely minden egyes alkalommal készen áll minden nemes czél támogatására, — ezúttal ismét meghozta a nemzet legszerényebb napszá­mosai javára a maga áldozatát. Meghallgatták a tanítóság kérelmét egyes jelesebb vármegyéink is, sőt Budapest székes-fővárosa is. A vármegyék egy része már régebben elha­tározta, hogy a mint a »Tanítók Háza« az építés stádiumához ér, egy-egy szoba fölépítésének költségét alapítványképen le fogja űzetni. Budapest székes-főváros is megszavazott egy szép és nagy telket a tanítók háza számára, igaz, hogy igen nehéz feltételek mellett. Azonban a felajánlott szép és nagy telek olyan helyen van, a honnan a »Tanítók házá«-ban elhelyezendő ifjak a legtöbb szakiskolába s az egyetemi helyiségek nagyobb részébe csak egy, sőt másfél órányi gyaloglással juthatnának el. Ezért is az »Eötvös:alap egyesülete« a felajánlott telket el nem fogadhatván, a helyett egy más alkalmasabb helyen fekvő telket kért a fővárostól. Buda­pest főváros erre a felajánlott telket visszavonta; de még helyébe újat nem ajánlott fel. Ad-e, nem-e Budapest főváros a »Tanítók háza« számára alkalmas helyen telket, még nem tudhatni. Ámde a magyar tanítóság tudván azt, hogy mily nemes bőkezűséggel adományozott a főváros eddigelé minden magasztosabb czélu, országos jellegű intézet számára alkalmatos telkeket, még koránt sem mondott le arról a reménységről, hogy Budapest fenkölt szellemű polgársága nem ejti el a »Tanítók háza« ügyét, a melyet a

Next

/
Oldalképek
Tartalom