Evangélikus Népiskola, 1895
1895 / 2. szám - Tárcza
— 64 Tessék már ezeket a számokat a német kimondás sorjában fél körökkel összefűzni ... és meg van a német logika világos képe. Czifrának hiszen elég czifra, a kinek tetszik, de logikának nem találom valami egyenesnek! Ugyanilyen formán áll a dolog az időmeghatározással. 1895 — 1—21 = 21 — 1 —1895. Azt mondja tán valaki, hogy ez mindegy. Az igaz. Mindenik január hava21-ike. Csakhogy az egyik magyarul van, a másik meg németül. A magyar előbb mondja az évet, azután a hónapot, azután a napot, a német meg természetesen ellenkezőleg. Eddig jó volna, mindenik a maga logikája szerint, hanem ha aztán még valami jön hozzá, akkor már botlik a logika, már t. i. a németé. Most nézzük csak pl. a gyászjelentéseket: a magyar szépen elmondja, hogy: „hült tetemei f. é. febr. hó 21-én d. u. 3 órakor stb.“ a német meg igy: „die entseelte Hüllle wird den 21. febr. N. m. 3 Uhr bestattet . . .“ előbb a nap, aztán a hónap, aztán az óra; — kicsiny — nagyobb — legkisebb! Ebből aztán, t. i. a dátumok Írásából, könnyen zavar, sőt kár is támadhat. Ha következetesek volnánk, magyar Íráshoz magyarosan, némethez németesen irnók a dátumot, akkor még csak hagyján — de, szeretjük a külföldet utánozni ebbeu is, s így az ember soha se tudhatja, hogy az iró magyarosan értette-e a dátumot, vagy németesen. Én éppen a napokban egy magyar ismerősöm leveleit sehogy se bírtam idő szerint sorba szedni. — Mert ha mindenik szám (nap és hónap) 12-Őn alul van: 2 —11. Váljon ki igazodik el rajta; magyarul van-e = febr. 12, vagy pedig németül = november 2-dika? Mivel a dátumnál meg a levélírásnál vagyunk, megemlítek még egy más ide vágót. A levélírást s így a czimzést is a nyugoti népektől tanultuk. Meg is látszik rajta! Először Írjuk rá azt a mit utolján kell elolvasni, a mi a legkisebb t. i. a czimzett nevét; azután azt a mi legelői való — a mi legnagyobb t. i a helyiséget a hova a levél indítandó, — végre utolján azt a mi másodsorba való a lakás számát. Valóságos német logika! Magyar ész szerint igy kellene a levelet czímezni: Budapesten V. kér. 23. sz. N. N. urnák. Vagy pedig: _____________________ ____ S opron felé Ágfalván N. N. asszonynak. Hogy ez az igazi magyaros czímzés, bizonyítják a régi korból maradt levelek, mikor még az idegen befolyás nem rontotta meg annyira a magyar természetes észt; pl. 1591-ben még így Írtak: „Ez a levél adassék Wittenbergában Albertus Szempczinek, nekem szerelmes öcsémnek, tulajdon kezébe híven.“ Megjegyzem, hogy ez nem az én ötletem, hanem egy német folyóiratban olvastam, a hol az iró arra figyelmezteti olvasóit, hogy ez volna a levelek czim-
