Evangélikus Népiskola, 1895
1895 / 8-9. szám - Bancsó Antal: Az evang. ismétlő iskola és az ifjusági egyesületek
244 — természetes tudási vágyat öntudatossá teszi s a fejlődés és művelődés ösztönének kielégítését az életnek szükségleteként éreztetni tudja, — akkor könnyű lesz a tervezett ifj. egyesületek megalkotása, mert az ifjúság a szellemi életében érzett hiány kielégitése végett önként, — tehát a morálális kényszer hatása alatt szabadon fogja azokat keresni! S ne gondoljuk, hogy ez a czél talán nagyon magas és elérhetetlen. Hiszen a tudás vágya s a fejlődés és művelődés ösztöne, éppen, mint ösztön benne rejlik az ember természetében. A tudás és művelődés tág mezejének megnyitása által, melynek perspektívájában feltűnik az embernek, mint az Isten képét viselő teremtménynek eszményi rendeltetése, — lehetetlen, hogy fel ne ébredjen ama fejlődési ösztön, legalább a jobbakban, — fel ne ébredjen különösen az ismétlő iskolának már érettebb ifjúságában, mely a mai munkának bizonyosan a tapasztaláson alapuló ítélete szerint is már sokkal öntudatosabban dolgozik. S ha csak egyeseket, — az iskolának jobbjait tudtuk is a további művelődés érdekeit szolgáló ifj. egyesületeknek megnyerni, — nyert ügyünk van. A jobbak példája részint egyenesen; részint a szégyenérzet felébresztése által vonz és hat! Az ifj. egyesületek megalakítását s fentartását az ismétlő iskolával való összeköttetésben a fentebb kifejtett morális kényszer segítségével, egészen rendszeres eljárás szerint közelebbről én a következő módon gondolom. Az ismétlő iskolának három kor-osztálybeli ifjúsága van, t. i. a 13, 14 és 15 évesek. A 15 évesek tehát az év végén végleg megválnak az iskolától. Mi azonban nem eresztjük el, hanem a jellemzett morális kényszer segítségével továbbra is megtartjuk őket, nem ugyan az iskolában, hanem az ifj. egyesületekben, úgy hogy ezek képeznék az ifj. egyesületeknek mintegy első korosztályát. Ezt az eljárást ilyen módon követnők tovább, úgy hogy a belépő 15 évesek egyszersmind folytonosan pótolnák is azokat, kik az ifj. egyesületekből koruknál, vagy egyéb okoknál fogva kiléptek. Ezzel azonban nem akarom azt mondani, hogy valaki, ha a viszonyok kedvezők, ne alkothatná meg az ifj. egyesületeket egyszerre és teljesen is, p. o. énekkar megalakítása által, csakhogy akkor is az ismétlő iskolából volna toborzandó azoknak folytonosan fenntartó eleme. Az eddigiekben megfeleltem körülbelül arra a kérdésre is, hogy mit akarunk az ifj. egyesületekben s azok által elérni? E kérdésre a mai munka szerzője a költőhöz csatlakozva, költői nyelven úgy felel, hogy meg akarjuk hódítani másodszor a hazát, a mi az egész munka s annak egyes világos nyilatkozatai értelmében is prózai nyelvre áttéve, azt jelenti, hogy értelmes, müveit, jellémes és munkás tagokat akarunk nevelni a hazának, az egyháznak s az egész társadalomnak, a kik a szépért, jóért és igazért lelkesedni s eszményi czélokért áldozni tudnak. Megakarjuk edzeni az ifjúságot a megfelelő morális erőnek megadása által arra, hogy midőn hivatásához mérten az életbe bele vegyül, ellent
