Evangélikus Népiskola, 1895

1895 / 1. szám - Tárcza

22

mére; „Ezt a kerek erdőt járom én.“ — S az a közmondás, hogy : „a fától nem látja az erdőt“, bizonyosan a németre szól, nem a magyarra, a ki természeténél fogva, inkább az erdőtől nem látja a fát.

És a mint gondolkodnak, azonképen beszélnek is. — Pl. a genitivus eset azt fejezi ki, hogy valakinek, vagy valaminek van valamije, — birtoka, vagy része. A magyar mindig a főbbet, az egészet vagy a birtokost veszi tekintetbe, s csak azután a részt vagy birtokot, a német megfordítva ; előbb látja meg a gombot, azután a kabátot, s csak aztán az embert; előbb az ablakot, azután a házat, aztán annak tulajdonosát; azért mondja : „Der Knopf des Rockes vom Bedienten des Herrn Grafen.“ ■— ,Die Scheibe des Fensters, vom Rathause der Stadt; míg a magyar felülről kezdi a dolgot: a gróf úr inasa dolmányának a gombja; N. város tanácsháza ablakának üvegje.

Nem tartozik ugyan szorosan e tárgyhoz, de mégis érdemesnek tartom itt megemlíteni, a magyarnak azon aristokratikusj/gondolkodás módját, hogy úgy tesz, mint a nagy urak, a kik közönségesen csak úgy öltözködnek mint más emberek, minden megkülömböztető jel nélkül, hanem a birtokra teszik az ő birtokjoguk jelét. Házukon, kocsijukon a korona, cselédségükön a libéria. így a magyar is a birtokost hagyja változatlan, és csak a birtokot jelzi, hogy az valakié — a birtokraggal: — az ember háza, az asszony ruhája. — A német ellenkezőleg.

(Folytatás következik).

Istenben való bizalom.

Dallam: Jézus sebeidnek mélye

Hogyha életemnek egén Tornyosúlnak fellegek,

S ha már-már elhagy a remény S tán vigaszt sem lelhetek: Hozzád emelkedik fel Lelkem telve e hittel,

Hogy a te benned bízónak Minden dolgai jól folynak.

Ha életem sivárrá vált És már örömet sem nyújt, — Melyet tőle a remény várt, — Lelkemben bizalmat gyújt A hit, hogy te gyermeked Soha el nem feleded,

S életemnek sivárságát Örömmé változtatod át.

Ha barátim, kikben bíztam, Hűtelenűl elhagynak;

Midőn segítségül hívtam Okét, segélyt nem adnak: Bizalmam hozzád emel,

Mert te nem hagysz engem el; Te vagy leghívebb barátom,

Bár búm, bár örömem látom.

Ha mindennapi munkámat Nem koronázza siker,

S elégedetlenség támad Lelkemben, mely majd lever : Munkámat új reménynyel Újra kezdem e hittel:

Ki tebenned bízva fárad, Végre áldást lel tenálad.

Ha betegség jön énreám, Melyre már írt sem lelek, Hozzád fordulok jó Atyám, Mert te az írt felleled. Nélküled hiába vár Gyógyulást s nem is talál, Kinek szivében, lelkében A bizalom nincsen ébren.

Bűn útjára térített el Rossz példa vagy oktatás; De, ha töredelmes szívvel Szent czélom a javulás,

Szent lelked engem biztat, Hogy a megtérő bizhat;

Es e bizalom engemet Az örök élethez vezet.