Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 2-3. szám - Tóth István: Husvétkor - Mohar József: Van-e nálunk népoktatásügyi közvélemény?
34 legméltányosabb és legjogosabb kívánalmak elöl hogyan zárkózhatik el oly ridegen? Szeretem Csáky gróf személyét következetességéért, egyenességéért és igazságszeretetéért; épen azért egyrészt sajnálom, hogy hozzá nem méltó ügy miatt, a tanítók 300 frtos minimális fizetéséhez való ragaszkodása miatt kell elbuknia, másrészt azonban jóleső megnyugvást találtam ezen végzetében, mert hiszen bármily rokonszenves legyen a politika nagy tragédiájának a hőse, ezen végzetes ballépéséért buknia kell. — így tűnődtem; de a valóság hideg zuhanyként térített magamhoz tűnődésemből. Csáky gróf még most is ott ül a miniszteri székben (ma már szívből óhajtom, hogy sokáig ott üljön még), ott ül annak daczára, hogy tárczáját kötötte a 300 frtos minimumhoz. Hát szabad a tanítóságot ilyen mélyen sértő esetnek egy kulturállamban előfordulnia? Hát nem haladtunk egy negyedszázad alatt annyit, hogy munkánk értéke ma többre becsültessék, mint annak elején ? Megkérdeztem az eset oka felől önmagamat, ismerőseimet, többek között egy a parlamenti életünkben tájékozott ismerősömet is. Ilyenforma feleleteket adott: »Hiába kérnek, könyörögnek Önök a parlamentnél, ha a miniszter úr a maga jó szándékából meg nem ád valamit, az meg nem adja, mert nincs ott ügyeikre és Önökre vonatkozó közvélemény!« Megköszöntem a felvilágosítást, végig lapoztam az utóbbi évek parlamenti tárgyalásait és világosan láttam. — Erős ugyan a vád, de higyjék el nekem, hogy nincsen törvényhozó testületeinkben a népoktatásügyre vonatkozó számottevő közvélemény. A parlament a kormánynak más irányú tevékenységét kivánja, ha mégis érdekünkben is történik valami, az jórészt a látszat kedvéért, főképen a tanügy politikuma kedvéért történik; reám az ilyen alkalmakkor hallatott felszólalások legnagyobbrészt azt a hatást teszik, mint az a vendéglátó, a ki egy kellemetlen vendégét bizonyos okoknál fogva szívesen kénytelen látni. — Vannak ugyan igaz barátaink is ezen magas testületben, de ezek csak elszigetelten állanak, véleményük nem közvélemény. A közvélemény hiányában találom annak okát, hogy a törvényhozástól és kormánytól a népoktatás még jó ideig csupán az állami költségvetés asztaláról lehulló morzsákra számíthat csak. Kérdeni azonban: megnyugodjunk-e abban, hogy ügyünket nem támogatja parlamenti közvélemény? így a gyáva tesz! Nincs a társadalomnak egyetlen legcsekélyebb rétege sem, a mely törvényhozótestületi utón érvényesülni ne igyekeznék, miért engednék át mi másoknak a cselekvés terét ? Ha nincs meg a közvélemény, meg kell azt teremtenünk! Nem évek, bizonyára csak évtizedek alatt fogunk jelentékenyebb eredményt felmutat
